Jövő évtől életszerűbb lesz a KRESZ-vizsga

    0
    6

    Mint azt a Nemzeti Közlekedési Hatóság bejelentette, jövő év januárjától mozgóképes kérdésekkel bővül minden kategóriában a KRESZ kérdésbank. Az idén januártól alkalmazott, a korábbiaknál mindenképp korszerű ábrák, grafikák, fényképek mellett megjelenő kisfilmek egy konkrét forgalmi szituációt, nem pedig egy kiragadott pillanatot ábrázolnak. Ez a fejlesztés nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a vizsgázók élethűbb megjelenítésben értelmezhessék – ezáltal jobban megértsék – az adott közlekedési helyzetet – érvel az NKH, és ez a vélemény könnyedén osztható is. Így jóval felkészültebben kerül(het)nek ki a forgalomba az új jogsisok, melynek következményeként a közlekedésbiztonság és a közlekedési kultúra is javulhat. A filmbejátszások legfeljebb 10 másodpercesek és a kérdés megválaszolására rendelkezésre álló egy percen belül akár többször is lejátszhatóak, de a válaszadásra összesen ezeknél a kérdéseknél is csak egy perc áll rendelkezésre. Nem változik a vizsgán feltett összes kérdés darabszáma, összes pontértéke és a megfelelés ponthatára sem. [BANNER type="1"] Mint arról korábban beszámoltunk, idén januárban a számítógépes elméleti vizsga kérdésbankja teljesen megújult. A frissítés egyrészről a korszerűtlen, elavult ábrázolások, technikai megoldásokkal kapcsolatos kérdések modernizálásából állt annak érdekében, hogy a járművezető-jelöltek a gyakorlatban alkalmazható tudást szerezhessenek meg. Másrészről a kérdések száma jelentősen megnövekedett, így elkerülhetővé vált az a helytelen tanulási módszer, amikor a vizsgázó csak memorizálja az adott kérdéshez tartozó helyes választ.
    A mozgóképes kérdésekkel kapcsolatos módszertani útmutatót az alábbi videóban tekinthetik meg, a KRESZ kérdésbank az NKH weboldalán, egészen pontosan a http://edukresz.hu/vizsgakerdesek/[/url] címen érhető el.
    Előző cikkAlázás felsőfokon – Mercedes-Benz GLC teszt
    Következő cikkIlyen lesz jövő évtől a japánok sporthibridje
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.