Katona MátyásGyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről.
Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is.
Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
Bár nem rossz autók, én is örülök a visszatérésüknek, de kíváncsi vagyok, fogják-e tudni utánozni a „fürdőkádat” ebben:
[url]http://www.carscoops.com/2013/12/toyota-prius-hybrid-taxi-clocks-1.html[/url]
[url]http://www.automotor.hu/hirek/feltamadas-150-000-autot-mar-el-is-adott-a-saab-643447[/url]
És még rendes autó is, nem fürdőkád. 😀
[i]„vagy 100 magyarral több halt meg idén,”[/i]
Bizonyíték, hogy az olcsóbb üzemanyag az ok?
Kihagytad, hogy mivel több marad a zsebedben, többet eszel és f.gasz. Kártékony egy alak vagy.
„Egyáltalán miért kellene ugy éreznem hogy ennek az „olcsó” üzemanyagnak egyszer még majd megfizetem az árát???”
Most is fizeted az „árát”, vagy ha nem te a rokonod, vagy ismerősöd, vagy távolabbi emberek. Pl. megnőttek a dugók, vagy 100 magyarral több halt meg idén, vagy 1000 magyarral több sérült meg maradandóan, több a szmog, stb. lehetne sorolni napestig. Viszont az előnye a pénztárcában több marad (na), ha nem autóznák el feleslegesen.
Egy kicsit tájékozódj, aztán majd fuss neki még egyszer.
Nem a dollár van történelmi csúcson hanem a forint áll hozzá képest szarul …
Minek a levét kellene miginunk?? Egyáltalán miért kellene ugy éreznem hogy ennek az „olcsó” üzemanyagnak egyszer még majd megfizetem az árát???
Engem még éppen nem dob fel a pénz csak azért mert 120Ft-al olcsóbban tankolok ahhoz képest mint amikor hiszti volt az olaj piacán.
Ha majd felmondják az oroszokkal szembeni szankciókat. Ez hamarabb be fog következni, mint bárki gondolná.
Amúgy ha nem lenne történelmi csúcson a dollár, bőven 300 alatt lenne a gázolaj és a benzin is.
Költői kérdés: mikor isszuk meg ennek a levét?