Meglepetéscsomag – SsangYong Tivoli 1.6 e-XDI teszt

Még mindig meg tudott lepni. Vezettem már a Tivolit, hiszen menetpróbáján még Tivoliban is jártam vele, aztán a benzines és automataváltós hazai tesztautót is én hoztam el. Nemrégiben pedig megkaparintottam a dízelt is, és csak pislogtam, de többször is. A Tivoli egészen jó meglepetéseket tud okozni, több jellemzőjével is. De vajon elegendő ez ahhoz, hogy sláger legyen? A választ meg fogjuk adni, de vigyázat, fájni fog.



Tágas. A nem egész 4,2 méter hosszú, de csaknem 1,8 méter széles, a kategóriában megszokottnál nagyobb (2,64 méter) tengelytávú Tivoli azt a szerencsés jellemzőt mutathatja fel, hogy belülről tágasabb, mint amilyennek kívülről tűnik. Hossza és első-hátsó parkolóradarja, valamint tolatókamerája kellően jó parkolhatóságot ad. Nagy hátsó lábtere a sík hátsó padlóval pedig azt, hogy akár öten is beülhessünk. Úgy persze már kompromisszumos az utastér, négy felnőtt számára azonban ebben a szegmensben meglepően tágas. Az első ülések kényelmesek, a hátsók is egészen korrektek, panasz az anyagválasztásra sem lehet – legfeljebb annyi, hogy a középkonzolon a zongoralakk helyett még a kályhaezüst is jobb lenne.




Csomagtere is van. Ha nem is tűnik óriásinak a (fronthajtás esetén) 423 literes, amúgy ülésdöntéssel (sajnos messze nem sík padlóval) bővíthető csomagtér, ez már kellően nagy. Hosszában is elfér benne a fedélzeti bőrönd, de kisgyermekeseknek a „babakocsi mellé még komolyabb bevásárlás is fér jellemző is sokat mondhat. A nyílás széles és magas, utóbbi sajnos a küszöbről is elmondható és a széles, sarkos alsó rész a raktérajtóra is igaz, utóbbira bizony figyelni kell lecsapáskor, hogy ne kaszáljunk el vele senkit.




Dízel Koreából? Aki ült frissebb Hyundai-ban, Kiában, az már bizonyára tapasztalta, hogy igenis tudnak dízelt (is) gyártani a koreaiak. Olyannyira, hogy néhány európai, akár német, akár prémium konkurens is példát vehetne járáskultúrájukról, erejükről. Nos, a SsangYong sem hoz szégyent hazájára, a Tivoli 1,6 literes – természetesen közös nyomócsöves – turbódízele is példás. Hidegen kicsit keményebben, bemelegedve már egészen finoman jár. A stop-start feláras hozzá, a tesztautóban nem szerepelt. A motor ereje már hajszálnyit alapjárat fölött megvan, 1500 1/perctől pedig a teljes, 300 newtonméteres nyomaték jön, a 115 lóerős teljesítmény pedig 3400-tól. A váltó precíz, de kissé hosszú úton, egyes fokozatoknál némi zajjal jár. Némi rezonancia a motor felől 2000 1/perc környékén előfordul (legalábbis a próbált autónál előfordult), ám alatta és fölötte is gond nélkül lehet autózni. Gyorsulási adatot a SsangYong e motorhoz sem közöl, viszont a dinamika nem rossz. Ami pedig szintén nem az, az a fogyasztás. A gyárilag megadott 4,8 literes vegyes értéket alaposan túllépve lett ugyan 6,6 liter a teszt átlaga, ám ez rövid utakon, zömében városban, fagypont környékén adódott, városon kívül nem kunszt 5-5,5 literes étvággyal autózni.

[BANNER type="1"]
Autópályára is jó. Hatodik fokozatban 2500 1/perc körül futható a 130 km/órás autópályatempó. Mivel tempomat már az alapverzióban is van, mivel a futás csendes, utazóautónak is jó a Tivoli. Pontosabban az benne a jó, hogy egy jó Jolly-Joker. Ha valamit hiányolhatunk belőle, akkor az a sofőrsegéd-arznál, távolságtartós tempomat, ráfutásgátló, holttérszenzor nincs – utóbbi főként amiatt lenne jó, mert az átlós hátralátás erősen korlátozott. A túlzottan nagy külső tükrök miatt az átlós előretekintés is – ez jobbkezes utcáknál lehet például nagyon zavaró. Résen kell lenni.



Irányíthatóság, futás rendben! Enyhén vágott aljú a kényelmes fogású bőrkormány (az alapverzió kivételével kapunk ilyet), az elektromos rásegítés mértéke gombnyomásra szabályozható – komoly különbségeket mondjuk nem ad a rendszer, de a hangolás eltalált. Az egyenesfutás korrekt, a fordulókör átmérője nem nagy, 10,6 méter. A futómű még az opciós 18 colos kerekekkel sem túlzottan kemény, van némi csillapítása, stabilitása is korrekt, de egyértelmű, hogy jobb maradni az alapverzió 205/60 R16-os abroncsainál.



Sláger, de nem itthon. Jó autó a Tivoli, ám itthon egyelőre nem lett sláger. Ennek oka a következő: míg hazájában, Koreában és még Nyugat-Európában is sikerrel robbant be a kisméretű crossoverek piacára, itthon már a nemzetközi menetpróba idején is lehetett sejteni, hogy nem lesz topmodell. Május és november között 25 példány kelt el belőle. Oké, jövőre az első teljes évben akár duplázhatja is eladásait, de úgy sem lesz nyomában még a Nissan Juke-nak, a Renault Capturnek és az Opel Mokkának sem, hogy olyan nagyágyút ne is említsünk, mint a Suzuki Vitara. Pedig a baj nem a termékkel, hanem annak árával, meg persze márkájával van – legalábbis a hazai piacon.



Akció? Itthon megszokott, hogy van egyszer az európai árharmonizáció miatti „nemzetközi szintű listaár, aztán van a hazai piac vásárlóereje miatti „akciós. A SsangYong viszont úgy érzi, a Tivolit veszik, mint a cukrot. Az pedig a mi problémánk, hogy a világtérképen van egy csöppnyi ország, egy csöppnyi autópiaccal, ami ugye a miénk. Itt pedig akkor sem fog világszinten érezhető eladást elérni a SsangYong, ha komoly kedvezményt ad. Így aztán a dízelre nem is ad, csak a benzinesre egy kevéskét. Van tehát egy viszonylag korrekt ár és egy viszonylag korrekt, egészen gazdag ellátmányú, jó vezethetőségű, korrektül összerakott és takarékos autó, 5 év/100 000 kilométer garanciával. Ha az orrán ismertebb márka emblémája lenne, egészen nagy sláger lehetne. Így pedig egy meglepően jó autó, amit érdemes kipróbálni, aztán persze a konkurenseit, mérlegelni az árakat, majd dönteni, ha e szegmensből választanánk. A Tivoli nagyon nem rossz a mezőnyében, ám az árérzékeny piacon ez sajnos nem biztos, hogy elegendő a sikerhez.