Kívülről is egyértelműen azonosítja magát a kínálatba most érkezett csúcsteljesítményű Vitara. Vízszintes helyett függőleges lamellás hűtőmaszkot kap
Az idei év topmodellje a Suzukinál egyértelműen az új Vitara, ami egyben a hazai szabadidő-autó szegmens vezetője is. Volt hónap, amelyben a piac éves szinten legnépszerűbbjének számító Skoda Octaviát is megelőzte. Eddig 1,6 literes szívó benzines és szintén 1,6 literes turbódízellellehetett rendelni. Mindkettővel szerethető, mindkettővel 120 lóerős teljesítményű, a dízellel természetesen jelentőseb nyomatékú. Most egy új variánssal, az eddigieknél kisebb, ám mégis csúcsmotornak is beillő, 140 lóerős, 1,4 literes, közvetlen befecskendezésű Boosterjet benzinessel bővült a kínálat. Ráadásul utóbbihoz és a dízelhez is elérhető már a hatfokozatú duplakuplungos automataváltó.[BANNER type="1"]
Egyértelműen csúcsverzió a Boosterjet motoros Vitara, beltere temérdek piros kiegészítőt kap
Piros az órák skálázása, a bőrkormány és a bőr/Alcantara üléskárpit varrása is
Az 1,4 literes turbómotor különlegessége, hogy leömlője a hengerfejjel egybeépített, így turbóját is oda építették. Mindez gyorsabb reakciót ígér. Az 1,1 bar csúcsnyomású turbóval a 220 newtonméteres csúcsnyomaték 1500-4000 1/perc fordulatszám között folyamatosan megvan. A turbós Vitara így kézi és a kínálatban most megjelent duplakuplungos automataváltóval is 10,2 másodperces 100 km/órára gyorsulásra képes, végsebessége 200 km/óra, közben pedig még az összkerekes verzió kombinált fogyasztási értéke is csupán 5,4 l/100 km.
A GLX Vitarához LED fényszóró jár, a turbós kék helyett piros gyűrűt kap abba
A csakis a leggazdagabb, GLX felszereltséggel kapható 1.4 Boosterjet felára az 1,6-os szívó benzineshez mérten 500 ezer forint, a dízelnél 300 ezer forinttal kedvezőbb. Az összkerékhajtás e motorhoz is 600 ezer forintba kerül, a csakis azzal együtt elérhető hatfokozatú duplakuplungos váltó 400 ezer forintért kérhető. Utóbbi a dízelhez 600 ezer forintért kapható (nyilván nem pontosan ugyanaz az egység, hiszen a dízel a turbós benzinesnél is nagyobb nyomatékot ad.) Listaáron az 1.4-es turbómotoros, GLX felszereltségű Vitara belépője 6,21 millió forint, az összkeres 6,81, míg az összkerekes automata 7,21 millió forint alapból, de természetesen a Suzukinál továbbra is él a Vitara nem szerény árcsökkentése.


















Meg fogjuk nézni, hogy mit tud a valóságban!
Az 1,4 literes turbómotor különlegessége, hogy leömlője a hengerfejjel egybeépített, így turbóját is oda építették. Mindez gyorsabb reakciót ígér. Az 1,1 bar csúcsnyomású turbóval a 220 newtonméteres csúcsnyomaték 1500-4000 1/perc fordulatszám között folyamatosan megvan. A turbós Vitara így kézi és a kínálatban most megjelent duplakuplungos automataváltóval is 10,2 másodperces 100 km/órára gyorsulásra képes, végsebessége 200 km/óra, közben pedig még az összkerekes verzió kombinált fogyasztási értéke is csupán 5,4 l/100 km.
Megint 1 vacak megoldás!! Leömlő hengerfej egybeépítése turbóval. Hasonló jó terméket gyártott a ford is talán a kis 1000-es ecobúszt motorjánál tapasztalható zseniális megoldás!! 5,4liter összkerekes változatban 1.6 turbó benzinesnél mi? Az igazság meg odaát van amikor kiviszik a nyílt útra és 7,5-8 liter alá meg majd nem tudják szorítani. 5,4liter?????????????????????? Talán a dízelnél elhiszem de nem a benzinesnél.
Pár hónapja volt összehasonlító tesztjük : melyik a legjobb csajterepjáró címmel – ha érdekel keress rá !
Bukott az egész világon, Amerikában is, de az első komment a magyar viszonyokat vizsgálta, így én is ilyen szemszögből néztem. Én sajnálom egyébként, hogy nem lett sikeres – nekem nagyon tetszett, de az emberek nem tudták megemészteni, hogy a Suzuki Passat-kategóriában jött ki egy modellel. Amúgy egy jófajta japán szedán volt.
Ahogy kijött az 1.6 szívó rögtön adtak akciót rá, bizonyára az 1.4T-re is adnak kedvezményt, nem kell 6 milliót kicsengetni.
Egyébként meg a „halandó ember” akkor vegyen 1.6 szívót, nem megy sokkal rosszabbul, és még kisebb a hibalehetőség (bár valószínű az 1.4t sem egy rossz konstrukció), az árról meg nem is beszélve….
Attól függ, honnan nézzük. Ha a konkurensekkel vetjük össze, egyáltalán nincsenek elszállva az árral.
Aki képes túllépni azon, hogy a Suzuki már nem egy igénytelen, elnyűhetetlen olcsó minimálautó, mint 15-20 évvel ezelőtt volt, annak biztos hogy nem lesz ciki a turbós Vitara.
Nem jól olvastad : 5,5 a turbós , 3,7 az alap Vitara ára .
„Ez mind szép és jó, de az a baj, hogy a legtöbb halandó embernek több mit 6 millió már sok egy suzukiért.”
Ez az oka annak, hogy a Kizashi sem lett népszerű. Mert egy bizonyos ár felett már az ember nem gondol Suzukira, más márkák között kezd nézelődni. A Suzuki neve valahogy összeforrt itthon azzal, hogy kicsi és olcsó.
Ez mind szép és jó, de az a baj, hogy a legtöbb halandó embernek több mit 6 millió már sok egy suzukiért. Félreértés ne essék nem szidni akarom a suzukit de ez tényleg sok érte. Már megint nem az átlag embernek kedveznek az árak.