Katona MátyásGyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről.
Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is.
Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
A Renault Fluence nekem így is mutatós, szép. Ha átemelnek a Talisman-ból való stílusjegyeket, a Renault fazonváltás égisze alatt, nekem az is tetszik. Persze, a Talisman szebb, mint a Fluence de ha a beltartalmon is ennyit fejlesztenek, akkor hova vész el az olcsóság, amely méltán olyan szárnyakat adott eme típusnak, hogy még a Redbullt hatosával vedelők is megirigyelnék.A Talisman fogyasztása tuti nem lesz jobban leszorítva, mint az olcsóbb modellnek. Vagy ha igen, akkor már 2-3 év múlva komolyan ott tartunk, hogy termelni fogja az üzemanyagot, s nem győzünk erőfeszítést tenni, hogy a felesleg ne vesszen kárba… vagy ott, ahol a tökéletes, soha nem hazudó Német gyár, aki a tőlük keletebbre eső érdekeltségeiben nem használja ki munkásait az autóipar etalonja: a Volkswagen..
Ha ilyen lesz egyáltalán , ennek a teteje már nem úgy néz ki , mintha fejre állítás után visszafordították volna kerékre .
Kopasz próbálja csűrni-csavarni, meg legózik össze-vissza, de ugyanaz a két autó, csak a Fluence az Európára optimalizált motorokat kapta/kapja meg. Nyilván Koreában nincs dCi-motoros változat. De kb. ennyi a különbség.
Nekem az 1,6 os benzines 110 lovas motor van benne ugye ez 5 sebességű váltóval van ellátva,bár ezt hülyeség is leírnom,mert úgy látom amit most kapott 115 lovas blokk is 5 sebesség fokozatú váltós.Az 1,6 os motor az a régi jól bevált renault motor de most azt mondogatják,hogy az új 1,6 os az nissan motor 115 lóval,de ezt konkrétan nem tudom,de nem is lényeg őszintén meg mondom én elégedett vagyok az autónak a motorjával kategóriában szerintem jó fogyasztása van,tudom nem egy erő bajnok mert ugye 110lóerő meg 150nm nyomaték de nekem elég kicsit,mert ugye mindennél van jobb meg erősebb de én szépen el csordogálok vele bárhova 🙂
Hát nem tudom innen úgy látom pedig bőven van köze a két kocsinak egymáshoz
https://en.wikipedia.org/wiki/Renault_Samsung_SM3
https://en.wikipedia.org/wiki/Renault_Fluence
Még oldalt ezt is írják „Más néven renault Samsung SM3”
Nincs vita köztünk, bár nem hiszem hogy Koreában a Samsung Sm3-ast 1.5 dCi 110 -el árulnák. Tehát azért vannak ott különbségek. 🙂 Ezért mondtam azt, hogy a fluence a konszern mindenkori kompakt kategória által használt építőkockákra épül. Gratula az autódhoz, egyébként milyen motorral van felszerelve, s hogyan muzsikál?
Hát igen elég sok köze van a samsung SM3 hoz sőt szinte tiszta ugyan az kivül belül a kormány műszerfal minden a külső rész is csak az orrész eleje nem ugyan az.
Samsung SM3
http://www.cars-directory.net/gallery/renault_samsung/sm3/2010/renault_samsung_sm3_a1340456410b7867283_3_p.html
http://kolesa.kz/a/show/13763055
Renault fluence
http://galeria.totalcar.hu/tesztek/2013/02/13/renault_fluence_hazai_bemutato/10
Ha meg nézed a két autó szinte tök ugyan az kívül belül,és nem vaktában lövöldözök mert eléggé ismerem a fluencet nekem egy 2013 mas évjárat van 🙂
Ez nem baki, hanem tény! A megane II nél még megane sedan volt a neve, viszont a harmadik generációnál már követték a Toyota mintáját, s a sedan új nevet kapott. Teljes mértékben a mindenkori megan alapjaira épül, bár annál azért egy leheletnyivel érezhetően gyengébb minőségű a fluence. Sokan a Koréában kapható samsung sm3-astól származtatják a mostani fluence-t, ami részben igaz is. Viszont a konszern -Renault-Nissan– zuömében azonos technológiákat használ (padlólemez, motorok, elektronika, stb….). Tökéletes példa erre konszernen belüli kavarodásra az Infiniti (a Nissan luxusmárkája) által is használt 3.0 dCi motor, amit csak az Infiniti használ.
Szóval fogalmazzunk úgy, hogy a fluence a konszern mindenkori kompakt kategória által használt építőkockákra épül. 🙂
A Fluence nem Megane alapu! Azert ilyen bakit nem kis vetek elsutni.
Pedig elférne, hogy fater leverjen neked egy sallert. Egészen biztos lehetsz benne. Talán kicsit elkésett már vele, de a remény hal meg utoljára. Itt azért páran próbáltuk már neked szépen-kevésbé szépen elmagyarázni a dolgot, belátom sikertelenül. Öregeden a sor.
[i]„A hazug ember ne magyarázkodjon”[/i]
Ezért kellene jó ideje csendben maradnod.
Félrebeszélsz, lassan szükséged lesz a gyógyszeredre.
A felmenőimet pedig ne próbáld meg a szádra venni. Már nem először teszed. Egy intelligens ember ilyet nem tesz. Sajnos te már sokadszor:)
Nem, az az volt, amikor Karotta rád írt. Te pedig válaszoltál neki – hasonló stílusban, mint amikor a férj a megcsalt feleségénél próbálja magát visszakönyörögni, hogy „de én meg tudom magyarázni”. A hazug ember ne magyarázkodjon. Szégyellje magát. Pont. Téged érdekelne, ha egy komád, miután jó alaposan átvert, magyarázkodni próbálna?
Most pedig hízelegj tovább. Tényleg jólesik:)
Ez volt a kegyelemdöfés.
Felkelhetsz.
😀
Hát erre lehetsz is büszke. Akkora baromság, amit be lehet keretezni.
Legyél még büszke arra is, hogy
– lavinákat indítasz a trollkodásaiddal
– csak az vezérrel, hogy az itt lévők közül egyesek rosszul érezzék magukat
Egy igazi fejlett személyiség vallomásai ezek tőled, nekünk.
legyél is büszke. Muter is biztosan büszke rád.
Akar téged lemosni a radai rosseb. Szerinted mennyire sz.om le én vagy bárki, hogy itt vagy? Magaddal versenyzel kisgyerek. Annyi hozzád hasonlót láttam már, hogy te is éppen csak a sokadik vagy. Jöttél, majd mész is, ahogy a kollégáid tették. Addig meg toldd, hogy mire vagy büszke. Mindenkit ez érdekel, biztos lehetsz benne.
Azzal, hogy ezt skandálod folyton, csak azt éred el, hogy rendkívül büszke vagyok, amiért ezt kijelentettem. Kétlem, hogy ez lenne a célod. Elvégre miért is akarnál jót nekem, nem igaz?
Ha le akarsz engem mosni innen, javaslom, válts stratégiát. Ezzel engem csak jó színben tűntetsz fel. Ez a Kempi-stratégia? Olyan, mintha piros szőnyeget gördítenél elém:)
Köszönöm a jó bánásmódot. Igazán hízelgő, bár nem igazán értem az okát:)
Az pedig csak jó lehet, mert a jó és rossz harcában ő a jó oldalon áll. Igaz? Így aztán a jó és a rossz harcában ez Renault-ként is egy fantasztikusan tökéletes autó. Mégmégmég! 😀
A szingapúri mester szép munkát végzett, simán el tudom képzelni, hogy ilyen lesz az új Samsung SM3:)