szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapNálunk aligha, Kínában azonban gyártani fog a Tesla

Nálunk aligha, Kínában azonban gyártani fog a Tesla

A közelmúlt sztorija, hogy hazánk nem látta esélyét a Tesla - bejelentett - terjeszkedésének. Most viszont már az is megvan, hogy hol épít új gyárat a cég. Nem nálunk, Kínában.




Az megvan, hogy miután a Tesla megnyitotta első európai üzemét Hollandiában, Elon Musk rögtön kijelentette, hogy további bővítéseket tervez. Aztán a Portfolio.hu jól megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy tettek-e már lépéseket a Tesla felé. Először azt a választ kapták (a holland gyár nyitását követően), hogy a kormány szerint nem várható a Tesla európai megjelenése. Majd kisvártatva jött a kijelentés: „fel kell készülni a Tesla európai kapacitásbővítésére. Nem titok, hogy a szlovákok így is bőven megelőztek minket, de Elon Musk sem feltétlenül a szomszédba menne, hanem például Kínába, ahol a helyi piacra a jelenlegi költségeknél akár 30%-kal olcsóbban termelhetne.[BANNER type="1"]


Ahhoz persze, hogy a Tesla Kínában gyárthasson, a helyi törvényeknek megfelelően kínai vegyesvállalatot kell létrehoznia. Mint azt Elon Musk nyilatkozta, egyelőre keresik a megfelelő partnert. A Tesla vezére szokása szerint igencsak bizakodó utóbbi gyors megtalálása kapcsán is, s azt tervezi, hogy akár 2-3 év múlva le is gördülhetnek az első kínai Teslák.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Azért építenek Kínában gyárat, hogy legalább a bérköltségeken faragjanak, nem beszélve arról, hogy a kínaiak imádni fogják és sokkal többet adhatnak el belőle, mint Európában valaha. Teljesen érthető lépés volt a részükről.
    Én drukkolok nekik, bár Elon Musk részéről egy kicsivel több szerénységet várnék egy ilyen fiatal márkánál, és most elsősorban a múltkori Apple mérnökeivel kapcsolatos kijelentéseire gondolok…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek