Solt Tamás egy hónappal ezelőtt modern oktatóközpontot avatott Szentgotthárdon, a magyar üzem után októbertől már az Opel Bécs melletti, asperni gyárát vezeti
E hónaptól Solt Tamás vezeti az Opel Bécs melletti, asperni üzemét. A név talán ismerős, 2010 óta ugyanis ő vezette az Opel szentgotthárdi motorgyárát, kezdte meg, s vezényelte végig annak Flex motorgyárrá, az Opel legmodernebb motorgyárává alakítását.
Ma a szentgotthárdi üzem nemcsak az Opel legmodernebb, hanem legjelentősebb motorgyára is, ahol továbbra is terv szerint fut felfelé a termelés. Tavaly 370 ezer darab motort gyártottak, az idén pedig 580 ezret terveznek. Jövőre 700 ezer darab fölé emelkedhet a termelés, a dolgozói létszám pedig 1700-ra. Egyebek mellett az új Astra K teljes motorpalettája is Szentgotthárdon készül.
[BANNER type="1"]
Az Opel asperni üzemében nemcsak a gyárigazgató új, ott a motorgyártásról – ahogyan arról nemrégiben írtunk – hamarosan teljes mértékben az erőátvitelekre állnak át. Az üzemek átalakításában, illetve a megújulási folyamatok irányításában eddig is jól vizsgázó Solt Tamás – akinek természetesen gratulálunk új pozíciójához – minden szempontból új feladatok, kihívások és persze lehetőségek elé néz.
Solt Tamás szakmai életrajza
Solt Tamás 1963. augusztus 11-én született Szombathelyen. Alap- és középfokú tanulmányait is szülővárosában végezte, majd 1987-ben a Gödöllői Szent István Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát.
A General Motors szentgotthárdi gyárában személyügyi területen kezdte pályafutását 1991-ben, majd több funkció ellátását követően 1997-től az osztály igazgatói feladatait látta el. Ezután termelő területre került: 2001-től négy éven át az Allison sebességváltó-gyár igazgatói posztján dolgozott, majd 2005-től a Gyári Szolgáltatások osztályának vezetését vette át.
Solt Tamás 2007-től Németországban, az Opel rüsselsheimi központi szervezeténél dolgozott és szerzett nemzetközi tapasztalatot, itt a termékekhez kapcsolódó tervezési feladatok irányítását végezte.
Kiküldetéséből visszatérve 2010 januárjában nevezték ki a szentgotthárdi gyár igazgatói posztjára, majd novemberben már az ő irányítása alatt indult el a gyár új, nagyszabású projektje, a Flex Motorgyár építése is.
Solt Tamás pályafutása alatt, illetve közreműködésével több nagyszabású, az Opel valamint a magyar gazdaság szempontjából is meghatározó eseményre került sor Szentgotthárdon:
- 1996-ban – elsőként a multinacionális cégek sorában – Solt Tamás vezetésével kezdődött meg, és fejeződött be sikeresen a kollektív szerződés tárgyalása a helyi szakszervezettel,
- létrejött az új Allison váltógyár
- elindult a motor-orsó javítás, és a váltófelújítás
- az Európai Gyártómérnökségen (Product Engineering) belül felállításra került a Hajtómű Program Menedzsment Iroda (Powertrain Program Management Office)
- az Opel/Vauxhall európai menedzsmentje 2010-ben döntött úgy, hogy az Opel Szentgotthárdi gyárába hozza három új motor-családjának a gyártását mintegy 500 millió euros beruházással több, mint 800 új munkahelyet teremtve
- 2013-ban további kapcsolódó beruházásokra került sor 190 milló euro értékben
Solt Tamás 2015. október 1-től az Opel Asperni gyárának az igazgatója.













































Gratulalok!
Es eredmenyekben gazdag tovabbi karriert!
Szép karrier! Sok sikert!
Gratulálok a kinevezéshez, sok sikert!