kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapAutómúlt lekérdezés: már telefonról is mehet

Autómúlt lekérdezés: már telefonról is mehet

Internetről, okostelefonról is működik a KEKKH új gépjárműadat-lekérdezése. A külföldi adatok nem, csak a hazaiak látszanak.




Itt egy újabb rendszer, a KEKKH Gépjárműadat-lekérdezője[/url], ami csökkentheti a használtautó-vásárlás rizikóját. A KEKKH új szolgáltatásával ugyanis egy számítógépről, illetve okostelefonról is autónként mindössze 275 forintért, de lekérdezésenként minimum 625 forintért megtudhatjuk a kiszemelt használtautó alapvető adatait, illetve azt is, hogy a központi adatbázisba a korábbiakban (tulajdonosváltáskor, illetve műszaki vizsga esetén, azaz jellemzően az autó 4. életévéig egyszer sem, utána pedig 2 évenként) milyen óraállásokat rögzítettek.



A szolgáltatás a KEKKH honlapján, a Webes Ügysegéd alkalmazás felületén érhető el. A lekérdezés során a forgalmi rendszám megadásával lehet tájékozódni a gépjármű gyártmányáról, típusáról, színéről, és meg lehet tudni azt is, hogy forgalomban van-e az adott jármű, vagy körözik-e. Emellett az összes, az adott gépjárműnél rögzített kilométeróra állásról és a rögzítés időpontjáról is információt ad a rendszer. A szolgáltatás részeként lehetőség nyílik bizonyos adatok egyezőségének ellenőrzésére, ahol az ellenőrizni kívánt adatok megadása után a rendszer egy „egyezik vagy „nem egyezik választ ad attól függően, hogy a megadott adat megegyezik-e a nyilvántartásban szereplő adattal.
[BANNER type="1"]
Nyilvánvaló, hogy jobb lenne a sűrűbb adatfelvétel, még jobb lenne, ha a járművek adatait a külföldi nyilvántartásokból importálnák, ugyanis a mind több hazánkba külföldről érkező személyautó az importkor tiszta lappal indul. Könnyedén lehet, hogy a Németországban 6 év alatt 400 ezer kilométert futott taxi a fóliáját levetve „megkímélt 150 ezret futottként kerül be az országba, s kerül fel a KEKKH rendszerébe a már szépített óraállás. Így aztán kezdheti is az adott márka hírnevének a rontását, hogy milyen állapotban van az említett futással…



Ezért aztán érték lehet a hazai múlt, hiszen a KEKKH adatbázisába 2010 óta kerülnek be a hazai műszaki vizsgákon és átírásokkor rögzített (igaz, utóbbiak esetén nem ellenőrzött) óraállások. A külföldről származóknál pedig természetesen továbbra is érték a – valós – vezetett szervizkönyv, illetve a külföldi hatóságoktól lekérdezhető óraállás. Internetes múltlekérdezés ugyanis Nyugat-Európa több országában eddig is volt, nem vagyunk mi forradalmárok, csak követők. Használtautó-vásárláskor pedig mindenképp ajánlott az autó múltjának lekérdezése, ellenőrzése, hogy valóban azt kapjuk, amit vártunk.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Mi a fa**ért bonyolítják???? Idézem:”Az eredményről egy PDF formátumú dokumentumot fog kapni Ügyfélkapu tárhelyére, amelyet elmenthet és kinyomtathat.” Minek küldi ide, meg oda? Miért nem lehet fizetés után egyből megnézni???? Ki volt az az idióta aki agyonbonyolította?

  2. Az egész szart nem fog érni, ha nem tudjuk meg vásárlás előtt a különböző opciókat (NAV, Bank, Végrehajtó, közteher tartozás: víz, gáz, villany, gyerektartás stb). Ez eddig még egy jogalkotó okosnak sem jutott eszébe? A kedves vevő csak akkor szembesűl vele amikor szeretné átíratni, hogy az 500eFt-os autón 1 millió forintos NAV tartozás van, az eladó meg eltünik, és évekig lehet perelni. Ehhez képest a többi adat csak amatőr szemfényvesztés! Km állás maga a röhej, sok tipus csak 99.999Km-ig mér aztán fordul nullára, azzal mi van?

  3. Szerintem akkor is a legmegfelelőbb a kormányablak és legkésőbb másnap át kell íratni az autót ennél jobb módszer nincs nem 15 napon belül akkor nem lehet probléma mivel kevés az esély rá hogy egy napon belül bármi is rámegy a forgalmira Sokan azt hiszik az a 15 nap bármiféle garanciát nyújt tévedés ha közben érkezik rá egy végrehajtás Buktad az autót

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek