A Mini JCW olyan külsőt kapott, mellyel egyértelműen beazonosítható, hogy itt bizony egy egész ménessel van dolgunk, és kis termete ellenére igenis nagy dolgokra képes
Második töltet. A jó öreg klasszikus, Mr. Bean által is kedvelt Mini 1959 és 2000 között volt elérhető a piacon. 2001-ben a BMW égisze alá került, s a BMW által kreált, a márka által nagybetűkkel írt MINI mostanra már harmadik generációját éli. Ha egyszer valamilyen autó a bajorok keze közé kerül, akkor szinte kizárt, hogy ne faragjanak belőle egy igazán komoly izompacsirtát. A Mini sem volt ez alól kivétel, a John Cooper Works már a második generációban megjelent, az akkori 211 lóerős teljesítménye mostanra 231-re hízott.
[BANNER type="1"]
Lehet, hogy így dizájnos, és így megy a belső összképhez, de ez a váltókar a mai világban gáz. Indokolatlanul hosszúra tervezték, valóban nem értem, hogy miért
Erőből sosem elég. Legalábbis a németek szerint. Mind a BMW, mind pedig a MINI, faceliftről faceliftre, generációról generációra erősebbé vált. Most azonban nemcsak a lóerők száma nőtt, hanem a hengerűrtartalom is. A korábbi 1.6-os turbós motorból kipréselt 211 lóerő már soknak hatott, ezért 2,0 literesre növelték a négy henger összlökettérfogatát. A korábbi 260 (túltöltéssel 280) Nm forgatónyomaték a plusz 400 köbcentinek köszönhetően némileg megnőtt, immár alapból 320 Nm áll rendelkezésre, melyek az első kerekeken szabadulnak rá az aszfaltra.
Alapból 211 literünk van hátul, az üléseket ledöntve némileg bővíthető a tér, a lépcső azonban megmarad és egy hosszabb tárgy még így is kifoghat rajtunk
Sínautó. Akárcsak egy gokart. Annak ellenére, hogy elöl hajt, nem tépi ki a kezünkből a kormányt, ami az alapból is feszes futóműnek köszönhető. A váltó alatti kapcsolóval ezen még tovább keményíthetünk, sport módban viszont már kellemetlenül ráz a rosszabb minőségű utakon. Cserébe úgy mehetünk be egy kanyarba, hogy egy-két másodperccel később már csak azt érezzük, hogy bordáink a vaskos oldaltartású, bőr/Alcantara sportülések oldalára feszültek. A fék, kormány pontos, precíz, de ezeken felül további élményt is bepréseltek a kis méregzsákba.
Brutálisan hosszú a váltókar, amely alatt jobbra balra tekerve választhatjuk ki, hogy sport, normál vagy eco üzemmódban akarunk autózni
Durrogós. Már a Cooper S is versenyautós hangokat eregetett magából hátul, s a John Cooper Worksnél sem szakítottak ezzel. Emellett a turbó is szépen szuszog, érdemes picit lehúzni az ablakot, hogy jobban halljuk, mert az ablakok túlzottan is szigetelnek. Egy nagy hibája volt ennek a tesztautónak, mégpedig az automataváltó. Alapból hatgangos kézi jár hozzá, én mindenképpen azzal venném. Ha viszont egy jót akarunk gyorsulni, akkor az automata lesz a jó választás, mert így rajtprogrammal is elindulhatunk egy-egy adrenalin és élménybomba érdekében.
A hátsó lökhárító és a tompán durrogó kipufogó is erősen utal a sportosságra. Utóbbit annyira jól hangolták, hogy még hidegindításnál is megvan a kellően sportos hang, ami manapság már nagyon ritka egy sportosabb autónál
Hátba vág. Sport mód kiválaszt, váltó sportba, majd manuálisba áthúzva, menetválasztó sportba pöccintve, kipörgésgátló kikapcsolva. Padlófék majd padlógáz, a fordulatszám picivel 2000 1/perc felett áll. Leugrunk a fékről és már katapultálunk is. Váltásoknál tompa puffanások és durva, ütésszerű hatásokat érezek a hátamon, a hatfokozatú automata duplakuplungos váltókat megszégyenítő gyorsasággal kapcsol. Gyárilag 6,1 másodperc szükséges a 100 km/h eléréséhez, mi kereken 6,0 másodpercet mértünk. Akárcsak a BMW X6 M, a MINI is jobban teljesített a gyár által közölt adatoknál.
Az előző generációs JCW 1,6 literes négyhengeresét 2.0 literesre bővítették. 231 lóerő és 320 Nm forgatónyomaték tépi az aszfaltot
Mit tud még? Mivel a BMW kezében van a MINI, ezért nyugodtan elmondható róla, hogy prémiumautó. Méretéhez képest már az alapár is a prémium szegmenst képviseli, extrák szempontjából pedig szintén sok minden közül válogathatunk, természetesen szintén prémium árban. A tesztautó kellően fel volt szerelve, azonban még lehetett volna bele rendelni ezt-azt. A 8,2 milliós alapár így is 12,5 millióban állt meg, ami már valóban egy olyan összeg, amiért joggal húzogathatjuk a szánkat. Igen, ez egy pici autó, nagy árral és nagy fílinggel.
Több helyen is visszaköszön a JCW logó. Erről tudhatjuk, hogy a csúcs MINI-vel van dolgunk
Mennyire és mire jó? Érezni azért itt-ott, hogy ez csupán a belépőszint, mert például a távolságtartós tempomat csak 30 km/óráig működik. Elvárná az ember, hogy álljon is meg teljesen, hiszen úgy az igazán kényelmes. Autópályán persze jól használható. A fogyasztása változóan tud alakulni. Ha tapossuk neki, akkor 10 liter feletti értékekről beszélünk, normális, nyugodt tempóban autózva 7 liter környékén is el lehet vele járni. A teszt átlaga 8,5 l/100 km-re adódott, ami ekkora teljesítménytől elfogadható érték. Minden ott van benne, ami kell egy kiadós élményautózáshoz, családi nyaralásra viszont nem ez lesz a legjobb választás, kivéve ha csak ketten megyünk.
Az új JCW-be nagyon könnyű beleszeretni. Ha valaki kipróbálta egyszer, az élmény örökké megmarad. 8,2 millióról indul az ára, a tesztautó 12,5 milliót kóstál
Ez nem egy térfogat autó, szerintem nem sok -a konkurenseket átnézve- érte az ár-
Tetszik ez az autó.
A gyorsulása komolyabb méréseknél még a gyári értéket sem éri el:
http://www.zeperfs.com/en/fiche5893-mini-cooper-s-jcw-auto.htm
Ettől függetlenül bőven elég gyors, főleg az olyan töketleneknek, akik egy ilyen autót automata váltóval rendelnek.
Az ára legtöbbször a BMW-re jellemzően irreálisan eltúlzott. Még leírni is szánalmas a több mint 12 milliót.
A legfelszereltebb változata sem ér többet 9 milliónál.
De a lényegen ez nem változtat, hiszen ez egy jól kinéző, nagyon gyors, sportos autó.
Volt esze a BMW-nek kukába dobni azt a betegágy 1,6-os turbót és lecserélni egy normális motorra.
A franciáknak már nincs ennyi eszük vagy pénzük. Ők tovább reszelgetik, kiröhögtetve magukat. 🙂