hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapVettel Ferrarival győzött a Forma-1 Szingapúri Nagydíján

Vettel Ferrarival győzött a Forma-1 Szingapúri Nagydíján

A négyszeres világbajnok, Ferrarival futó Sebastian Vettel bravúrosan nyerte meg a Forma-1 lámpafénynél futott Szingapúri Nagydíját.




A Ferrari 28 éves pilótája pályafutása 42., az idei szezonban harmadik futamgyőzelmét aratta, míg a lámpafényes versenyéről híres Szingapúrban negyedszer nyert. Egyéb korábbi eredményei sem rosszak, Vettel sorozatban hatodszor állhatott dobogóra az ázsiai városállamban. A második helyen a Red Bullt vezető ausztrál Daniel Ricciardo végzett, míg a harmadik a szintén ferraris finn Kimi Räikkönen lett.

A világbajnoki címvédő és jelenleg is éllovas Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája a 33. körben műszaki hiba miatt feladta a versenyt. A rajtnál Vettel remekül jött el az élről, mögötte Ricciardo és Räikkönen haladt, a német ferrarista a második körre már tetemes előnyre tett szert. A 13. körben Felipe Massa és Nico Hülkenberg szerencsés kimenetelű karambolja miatt bejött két körre a biztonsági autó, közben a kerékcseréknél a két Mercedes, Lewis Hamilton és Nico Rosberg megelőzte Danyiil Kvjatot, így feljött a 4. és 5. helyre. A 27. körben a kétszeres szingapúri győztes Hamilton váratlanul lelassult, és Rosberg, majd Kvjat is elment mellette. A sebességváltó-problémákkal küszködő brit címvédő négy körrel később már csak a 16. helyen haladt, majd hamarosan – az idei szezonban először – kiállni kényszerült.
[BANNER type="1"]
A 37. körben rövid időre ismét megjelent a safety car, mivel egy szurkoló bukkant fel a villanyfényes pálya szélén, a férfi egy darabig sétálgatott a kerítés mellett, majd kimászott. A feltorlódott élboly sorrendje továbbra is Vettel, Ricciardo, Räikkönen maradt.


Nem sokkal a vége előtt két korábbi világbajnok, a mclarenes Fernando Alonso és Jenson Button is feladta a versenyt. Az élen már nem történt változás, Vettel magabiztosan szerezte meg pályafutása 42. futamgyőzelmét, ezzel megelőzte a legendás brazil Ayrton Sennát (41), és feljött az örökranglista harmadik helyére – honfitársa, Michael Schumacher (91) és a francia Alain Prost (51) mögé.


Legutóbb a 2013-as Spanyol Nagydíjon fordult elő, hogy két Ferrari-pilóta is a dobogóra állhatott. A szezon jövő hétvégén, Szuzukában folyatódik a Japán Nagydíjjal.


Szingapúri Nagydíj, végeredmény (61 kör, 308,83 km, a pontszerzők

  1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 2:01:22.118 óra
  2. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1.478 másodperc hátrány
  3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 17.154 mp.h.
  4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 24.720 mp.h.
  5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 34.204 mp.h.
  6. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 35.508 mp.h.
  7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 50.836 mp.h.
  8. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 51.450 mp.h.
  9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 52.860 mp.h.
  10. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1:30.045 perc h.




Leggyorsabb kör: Ricciardo 1:50.041 perc

Pole pozíció: Vettel


A vb-pontversenyek állása 13 futam után (még 6 van hátra):

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 252 pont
  2. Rosberg 211
  3. Vettel 203
  4. Räikkönen 107
  5. Bottas 101
  6. Felipe Massa (brazil, Williams) 97
  7. Ricciardo 73
  8. Kvjat 66
  9. Perez 39
  10. Romain Grosjean (francia, Lotus) 38
  11. Verstappen 30
  12. Nico Hülkenberg (német, Force India) 30
  13. Nasr 17
  14. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 12
  15. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 11
  16. Sainz Jr. 11
  17. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 9
  18. Jenson Button (brit, McLaren) 6




Csapatok:

  1. Mercedes 463 pont
  2. Ferrari 310
  3. Williams 198
  4. Red Bull 139
  5. Force India 69
  6. Lotus 50
  7. Toro Rosso 41
  8. Sauber 26
  9. McLaren 17

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek