hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNyárigumi Kommandó: sokan nem hiszik el, hogy fontos az abroncs

Nyárigumi Kommandó: sokan nem hiszik el, hogy fontos az abroncs

Tudjuk, hogy nyáron is veszélyes az évszaknak nem megfelelő abroncs, az autósok bő 15%-a ennek ellenére nem olyat használ.




Tart még a kánikula, még néhány napig tart, sosem késő hát elővenni a gumikérdést, ami nem csak télen, nyáron is igen fontos. Hogy mennyire, azt megmutatta kánikulai gumitesztünk. A nonstopgumi csapatával 50 Celsius fokos aszfalton néztük meg a nyár derekán, hogy mennyivel nagyobb fékutat kapunk téli vagy négyévszakos abronccsal, mint megfelelő nyárival. Sokkal. Továbbá az is egyértelmű volt az akkori teszt szerint, meg persze korábbi gumitesztjeink szerint is, hogy azért sem érdemes nyáron téligumit koptatni, mert nagyon gyorsan leírjuk. Igen, gyorsabban, extrém gyorsan kopik és ráadásul rosszabb jellemzőket is ad, mint egy jó nyári gumiabroncs. Ezért aztán még kevésbé érdemes az autón hagyni, mint télen a nyárit, ami ugyan extrém helyzetben például hóban, jégen ugyan még sokkal rosszabbnak bizonyul, mint egy jó téli, ám legalább nem kopik fokozottan. Csak mondjuk az autónkat törjük a nem megfelelő abroncs miatt rommá – szerencsés esetben. Rosszabb esetben pedig mondjuk egy óvodáscsoport előtt nem tudunk megállni egy zebra előtt…[BANNER type="1"]


Beszédes méréseink korábbi cikkünkben olvashatók, lehet szörnyülködni, miként lehetett a téligumitesztnél azon, hogy milyen extrém féktávokat kapunk nyári gumival jeges úton. És lehet szörnyülködni azon is, hogy hiába nem titkosak az eredmények, hogy mennyivel rosszabb jellemzőket kapunk a nem megfelelő abroncsoktól, a magyar autósok a legfrissebb felmérés, a nonstopgumi Nyárigumi Kommandója szerint nyáron kevésbé adnak a megfelelő abroncsra, mint télen. Legalábbis annak kapcsán, hogy az évszaknak megfelelő legyen autójukon. Amúgy egészen jó gumikon autózik a „magyar – úgy általánosságban. Ezt mutatja a nonstopgumi szakemberei által az augusztus 20-i hosszú hétvége előtti vásárlási rohamban négy Budapest környéki bevásárlóközpont parkolójában, összesen 160 autó abroncsának szemrevételezésével készített Nyárigumi Kommandó.



Míg ugyanis idén télen (a korábbi vizsgálatokhoz mérten javuló tendenciával) azt láttuk a Téligumi Kommandóból, hogy az autósok 92%-a télen az évszaknak megfelelő téli vagy legalább négyévszakos abronccsal autózik, addig nyáron a vizsgált autók 16 százalékán még augusztus végén is téligumi volt. Józanul azt gondolnánk, hogy aki augusztus 20-áig nem cserélteti le a gumiját, az már nem is fogja, ám a nonstopgumi az ellenkezőket tapasztalta: még augusztus 20-án is több kuncsaftjuk téligumin érkezett, hogy azt nyárira váltsa.



A gumik minősége, illetve állapota amúgy kísértetiesen hasonlít a téligumiknál tapasztalthoz. Magyarán azt látjuk, hogy a téli-, illetve nyárigumi-vásárlási szokások alapvetően nem különböznek. A prémium/nyári gumik aránya ugyanúgy 31/69 százalékos, ahogyan azt év elején a Téligumi Kommandónál látjuk. S bár a nyári gumik aránya szerényebb, mint télen a télieké volt, a profilmélységek jobbak. Teljes átlag szerint az abroncsok 5,4 milliméteres barázdamélységűek voltak, ami nyáriguminál tökéletesnek mondható. Bár a személyautók esetén az előírt minimális profilmélység mindössze 1,6 mm, szerencsére mindössze egyetlen esetben találkozott 3 milliméternél szerényebb barázdamélységgel a felmérőcsapat, az is 2 mm-es volt, s a soroksári mintánál adódott. Minimális különbség, hogy míg télen az abroncsok 45, most 46 százaléka volt 5 évnél idősebb.











































Budakalász Budaörs Dunakeszi-Fót Soroksár Teljes átlag
Nyári-/téligumik aránya 83% /
17%
88% /
12%
85% /
15%
80% /
20%
84% /
16%
Prémium/budget gumimárkák aránya 70% /
30%
68% /
32%
65% /
35%
73% /
27%
69% /
31%
5 évnél fiatalabb/idősebb gumik aránya 50% /
50%
70% /
30%
50% /
50%
45% /
55%
54% /
46%
Átlagos profilmélység 5,2 mm 5,9 mm 5,6 mm 5,2 mm 5,4 mm



Összességében tehát az látható, hogy a Budapest környéki felmérőpontok némi szórással alapvetően jó abroncsokat mutattak, a 16%-os téligumi-arány ugyanakkor nem épp kedvező. Budaörs szokás szerint látványosan felfelé húzta az átlagot, Dunakeszi egy hajszálnyit szintén. Soroksár abroncsai egyedül a prémiummárkák arányával voltak átlagon felüliek, amúgy az alattiak, a téligumi-arány ott volt a legrosszabb, minden ötödik autón az volt. Az évszaknak nem megfelelő abroncs jellemzően az alacsony teljesítményű, vélhetően keveset futó autóknál adódott. Esetükben még akár elnézhetőnek is tűnhet, s mindenképp jobb választás az egész éves téligumi-használat, mintsem a nyári, ám mi a mérések alapján mégis a minden esetben az évszaknak megfelelő abroncsot ajánljuk. Már csupán azért is, mert nem árt, ha szezononként szakember is megnézi az abroncsok, illetve a futómű és persze a fékek állapotát.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Abban azért megegyezhetünk, hogy sokkal nagyobb baj, ha télen megyünk nyárival, mint fordítva. Nyáron max. kicsit jobban kopik a téli, de ha télen megyünk nyárival, az életveszélyes is lehet.
    Apám szolta azt csinálni, hogy ha a télit már nem akarja tovább használni, akkor tavasszal nem cserélteti le nyárira, ha nem fenn hagyja. Októberben vesz új télit, a régi téli meg megy a kukába. Így megspórol a nyári esetében néhény ezer km-t, illetve a szerelési költséget.
    Egyik ismerősömnek van egy prémium kocsija, amit nagyon félt. Emellett van egy városi szaladgálós Suzukija. Ő arra a Suzukira mindig télit vesz, és azzal jár télen, nyáron. Ha elkopik vesz újra új télit.
    Egyébként az olyan autókra, amik zömében csak városban mennek, nem nagy, hosszú túrákra tökéletes a 4 évszakos. Íg megúszható a csere mizéria.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek