Katona MátyásGyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről.
Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is.
Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
[i]„még mindig a Jaguar a szebb annak ellenére hogy nem éppen új modell … „[/i]
Gondolom ezt közvélemény kutatásaid minden kétséget kizáróan támasztják alá.
Jaguar név még mindig jobban cseng mint bármelyik német prémium név beleértve a Mercedes Benz-et is … Ráadásul ha egy Xj-t teszünk egy S vagy akár 7, A8 mellé még mindig a Jaguar a szebb annak ellenére hogy nem éppen új modell …
Még annyit fűznék hozzá hogy a Q3 az nem a felsorolt X3/4, GLC és F-Pace konkurense hiszen az valójában 1 számmal kisebb náluk …szerencsésebb lett volna inkább a Porsche Macant felhozni ha már kupésabb hátsóról van szó és Vw csoport.
A talpra állásról: a Jag/LR csoport közel 400.000 autót adott el 2014-ben, ami ezért figyleemre méltó, különös tekintettel arra, hogy nincsenek komoly hazai piacai (a volvónak 3 is van, a németeknek pedig közel 500.000-s a hazai piacuk márkánként). Ebben a legdurvább, hogy a modellpaletta belépőárai a németek 3szorosai, és bár a konkrét autók árai versenyképesek, nincsenek fapados belépőmodeljeik, amit taxisokon kívül mondjuk senki sem keres, de ilyen kamu árakkal nyernek teszteket.
A fenti eladási szám viszont akár duplázódhat is, mert épp azok a hiány és/vagy tömegmodellek érkeznek amelyek egyrészt nem sokat kannibalizálnak márkán belül. A Disco sport épp az a családi méretű közepes SUV, amit Nyugat-Európában keresnek. Egy igényes és sportos Crossover SUV pedig égetően hiányzott a sok terepjáró mellé. Azt a fajta civilizált sokoldalóságot, mint az XC60 vagy az X3 egyik landy sem tudta, egyrészt mindegyik landy a range rover alatt elég sprátai belül, másrészt az Evoque túl kicsi családi felhaszálásra. Szóval maradt még piac egy sőt tübbJag SUV-nak, az F type ráadásul picivel nagyobb mint a legtöbb konkurens, simán befér alája egy GLC méretű kompakt darab, akár az Evoque akár a Disco Sport méretében.
Pedig a rendkívül alacsony ázsiai gyártási költségekből képzett óriási profit remekül képes kereszt-finanszírozni a drága font sújtotta brit márkák magas gyártási költségeit. Nagyon lesarkítva Nagy-Britanniában képződik a költség.
Logikus modell.
A Ford konszern egy önző ostoba vezetőktől részvényesektől hemzsegő buta vállalat aki a válság hatására kezdte belátni hogy változtatnia kell hozzáálásán.
A GM még nagyobb szutykot cipel a vezetőségben, ők is tanulékonyak azóta.
Ökrök akik kidobják a presztizsmárkákat, presztizstípusokat.
A padlólemezen nem csodálkozom és a motorcsaládon sem hogy nem tud adni a Tata az viszont az angol mérnöki magas színvonalat mutatja hogy saját maguk vezető szintűt tud csinálni mindegyikből.
A JAG szegecselt alu karosszériája meg már a Land/Range is kezd, pont hogy az audival akart bizniszelni meg mással is hogy kölcségmegosztásba olcsóbbra szorítsák a szegecs árát, igaz au audi marad a ragasztásnál.
Az ingenium motorcsalád is bővül hamarosan hengerszámban felfelé ami saját új fejlesztés.
Arról nem is beszélve hogy az elektromos „turbo” is angol fejlesztés az audi csak elsőként fantáziát látott benne.
Nem kell a Jagnak kompromisszumokkal átvett fejlesztés amit saját felhasználhatóságra át kell alakítani, megvan náluk a tudás hozzá hogy akár jobbat csináljanak mint a konkurencia.
A megbízhatóság meg a Tata kezében van már az új fejlesztésekkel.
Őszintén mondd meg kellene neked Mercedes motoros Aston Martin? Nekem ilyen árszinten nem.
Nálam a Volvo eljutott a Kínai világuralomra törekvés (lassan már kínai Volvot vehetsz csak) szintű megbízhatósági lecsúszás szintjére.
Én gyári Francia alkatrészt vettem Mede in China felirattal, nem is bizonyult tartósnak.
Mostmár inkább Jag konszernes mint Volvo. Mondjuk XF, de az nagyon.
Inkább az a megdöbbentő, hogy a Forddal nem tudott talpra állni…A Tata-sztori olyasmi lehet, mint a Geely esete a Volvóval – hatalmas tőkeinvesztációval felfuttatni a céget, miközben megtartani az autó eredetére jellemző jegyeket(a „britséget, angolságot” vagy a Volvónál az „IKEA-érzést”). Az a furcsa, hogy a Tata pl. nem tud a Landynek vagy a Jagnek padlólemezt biztosítani, vagy motorcsaládot, miközben máshol ezt látjuk(új Chryslerek Alfa-alapokra, vagy az ezt híresen jól művelő VW-csoport, stb.). A Tata főleg az indiai piacot látja el olcsó autóival, miközben a két brit gyár meg erősen prémium-kategória – a kettő nehezen fér össze. Viszont a Tata ezzel a két márkával jelen tud lenni az észak-amerikai piacon. Amúgy se a Jag, se a Landy nem a megbízhatóság mintaképe, messze nem makulátlanok, ahogy írod. Az XJ220 tényleg atom, én is autóskártyáztam annak idején.:)
Nekem még mindig az a megdöbbentő hogy a Tatával talpra tudott állni ez a makulátlan nevű márka.
Szlovákoknál biztosan több Jag. vagy Land/Range fog majd futni mint nálunk a gyár felfutás után.
Autóskártyából ismertem az XJ220-at nálam az volt a csúcs ütött mindent főleg amikor 1-et láttam élőben. Én olyan szintűt várok szériában tőlük.
Nagyon várom, hogy élőben lássak majd egy ilyet. A német hármas már nagymenő ebben a kategóriában, de Jaguar-emblémával fura lesz egy szabadidő-autó. Most írhatnám, hogy majd megszokjuk, de túl sok ebből nem fog idehaza szaladgálni. A Maserati és a Lambo is készít SUV-t, nem beszélve a Bentleyről. A Porsche már régi motoros a Cayenne-nel, újabban a Macannal, a Volvo az XC60-nal, 90-nel. A Caddy és a Lincoln szintén, leginkább a nagy vizen túl. Lehet, hogy idővel Ferrari SUV is lesz? Soha ne mondd, hogy soha:)