kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapJön a Kassa Rally, az ORB hatodik futama

Jön a Kassa Rally, az ORB hatodik futama

Most hétvégén Szlovákiában, Kassán és környékén fut a hazai Országos Rallye Bajnokság is, a Kassa Rally ugyanis szlovák-magyar közös futam.




Péntek este Kassa főterén lesz a hazai Országos Rallye Bajnokság utolsó előtti futamának számító 41. Kassa Rally rajtceremóniája, szombat déltől pedig már futnak is a gyorsasági szakaszokon a hazai és szlovák versenyzők. Összesen 126 versenyzőpáros indul, 7 darab WRC és 6 darab R5-ös versenyautóval. Köztük a hazai bajnokság címvédő és nyerésre esélyes párosa, Herczig Norbert és Bacigál Igor, akik második versenyüket futják majd az először a Veszprém-ralin bevetett Skoda Fabia R5-tel, valamint a visszatérő, hétszeres bajnok ifj. Tóth János és Szőke Tamás a Peugeot 208 T16 R5-tel.
Janikáéknak egy kicsit az ismeretlenbe ugrás a kassai verseny, hiszen Janika utoljára tíz évvel ezelőtt, 2005-ben futott ott, a pályabejárás pedig csak csütörtök délután kezdődött, s az indulók mindössze három tesztkört tehettek – állítólag ennek ellenére nagyon várja, hogy ismét aszfalton futhasson.



„Háromszor lehet végigmenni a pályákon, ami nagyon kevés, minimum öt kellene ahhoz, hogy ne érjenek meglepetések minket verseny közben, de a raliban éppen az a szép, hogy sokat kell improvizálni, hát most majd egy kicsit még annál is többet… Ahogy emlékszem, a régi, kassai pályák nagy része kétsávos út volt, de akadtak egy nyomsávos, erdei szakaszok is” – mesélte a Peugeot-Total Hungária Rallye Team pilótája, ifjabb Tóth János, aki számára a legutóbbi, 2005-ös verseny nem sikerült túl jól, mert a „víztározós szakaszon” leesett az útról, és nem tudta folytatni a küzdelmet.





De győzelmet is ünnepelhetett már Kassán, úgyhogy vegyesek az élményei. „Mindig is remek adottságú pályákat jelöltek ki itt, Kassa környékén, és a rendezés is jó szokott lenni, úgyhogy nagyon várom a hétvégét. Unikum, hogy idegen helyen, idegen pályákon megyünk majd – ezektől mindig fejlődik az ember. Én ezt is várom magunktól, hogy folyamatosan gyorsuljunk. Legutóbb a Fehérvár-rali második napján mentünk aszfalton, ott körről körre javulni tudtunk, most is szeretném ezt érezni” – mondta a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János, aki csütörtök délelőtt teljesített egy tesztet a Peugeot 208 T16 R5-tel Rozsnyó környékén, majd pedig elkezdődött a pályabejárás az egész mezőny számára. Ami a tesztet illeti, azt a célt szolgálja majd, hogy visszaszokjanak egy kicsit az aszfaltos pályákra, s hogy felvegyék a ritmust. A cél ugyanis egyértelműen a dobogó valamelyik foka.



Természetesen komoly várakozásokkal indul a Skoda Fabia R5-öst másodszorra bevető, azzal a Veszprém-ralit fölényesen nyerő Skoda Rally Team Hungaria is. Aszfalton most fut először a Herczig-Bacigál páros az új autóval, Baranyai László csapatvezető elárulta, hogy a futam előtt egy nappal Norbiban és Igorban abszolút kettősség tombol. Egyrészről sportemberekről beszélünk, akik számára versenyhelyzetben a legfontosabb az eredmény, ezért természetesen szeretnének a tavalyihoz hasonló jó érzésekkel és eredménnyel versenyezni. Másrészt azonban nem feledkezhetnek meg a végső eredményről sem, ezért tudatosan más tempót kell diktálniuk a hétvégén, amire Norbi tegnap csak annyit mondott: „Menet közben érezni fogjuk, hogy mennyire kell feszítenünk, vagy visszafogni magunkat. Egy biztos, minden külső információt kizárva, a saját tempónkat kell autóznunk.”. Csütörtökön Norbi és Igor is elkezdte már a helyszíni felkészülést. A csapat túl van a Fabia R5 első aszfaltos tesztjén, ahol Norbinak viszonylag könnyű dolga volt, mert a BRR Team immár negyedik alkalommal dolgozik együtt a csapattal a kassai versenyen, így egy jól beállított alapot hoztak a tesztre. Itt már csak annyi dolguk maradt, hogy az új versenyautót magukra állítsák és egy kicsit finomítsanak beállításokon.
[BANNER type="1"]
A versenyzőpárosokra ötféle gyorsasági szakasz vár, melyek közül az elmúlt évekből már négy szakasz ismerős, egy szakasz viszont a fiatalok számára újdonság, miután ez utoljára 10 évvel ezelőtt volt kijelölve a magyar mezőny számára – ez Janikának lehet előny. A gyorsasági szakaszok egyébként jó értelemben vett igazi ralipályák. Néhol jó minőségű, szűk erdei utakon, néhol azonban nagyon dobálós, az aszfaltra szórt kavicsok miatt veszélyesen csúszós felülettel.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek