hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapGolf, Polo, Bogár és sok egyéb Volkswagen újfent bulit csinál

Golf, Polo, Bogár és sok egyéb Volkswagen újfent bulit csinál

Szeptember 19-én újból Volkswagenek ezrei lepik el a Hungaroringet, az autós élménynapra persze bármilyen autóval lehet érkezni.




Négy évvel ezelőtt szervezett először Golf-találkozót a Hungaroringen a hazai vezérképviselet, a rendezvény sikerének köszönhetően pedig egy évvel később is megismételték az eseményt. Ezt követően a többi Volkswagen modell rajongói is komoly érdeklődést mutattak a találkozó iránt, így tavaly – az érintett klubok szervezésében – már a Transporter, Bogár, Passat, Scirocco és Corrado modellek is külön-külön összejövetelt tartottak a helyszínen. Összességében tehát idén szeptember 19-én a negyedik márkatalálkozót szervezi a Volkswagen, a helyszín változatlan marad. Miként az már hagyomány, a számtalan izgalmas hazai autó mellett gyári különlegességek is várják az érdeklődőket, és ezúttal is lesznek a hazánkban itt bemutatkozó új modellek. A vadonatúj Touran mellett az új Transportert és az új Caddyt is itt láthatja majd először a nagyközönség hazánkban, de emellett egyedi, a gyárból érkező izgalmas járművek is emelik a rendezvény fényét.




A belépőjegy a negyedik VW összejövetelre 400 forintba kerül, és idén is lesz tombola, amin a legszerencsésebb játékos 100 forintért egy kabrió IV-es Golfot vihet haza. A program évről-évre növekvő népszerűségnek köszönhetően újabb típusok fanatikusai is randevúznak az idei Volkswagen-találkozón: immáron a Polo, a Jetta, a Bora és a Vento tulajdonosoknak is lesz külön szekciója a rendezvényterületen. A Paddock rész ezúttal is kizárólag a Golfok generációé: az előzetesen regisztrálók közül zsűri választja ki az erre legalkalmasabb, legszebb 300 járművet. Sok idő nincs már a jelentkezésre, ugyanis az ide pályázók a www.golftalalkozo.hu oldalon augusztus 23-ig tudják pár képpel és rövid szöveges leírással regisztrálni autójukat. A szavazás eredményről pedig szeptember első hetében, e-mailben értesítik őket a szervezők. A Transporterrel érkezők a versenypálya területén kialakított Hippifaluban parkolhatnak, s a vállalkozó kedvű látogatók, amennyiben előre regisztrálnak, akár ott is tölthetik az éjszakájukat sátorban vagy saját autójuk fedélzetén.
[BANNER type="1"]



Az autókon túl idén is számtalan egyéb remek program várja az érdeklődőket, így a férfiak mellett a hölgyek és a gyermekek is garantáltan jól szórakozhatnak. Hogy ez valóban így van, azt az alábbi, a tavalyi találkozóról készült videó, meg persze a komoly képgaléria mutatja. A kilátogatók természetesen nem csak Volkswagennel érkezhetnek a Ringre, autómárkától és típustól függetlenül mindenkit örömmel várnak a szervezők. A részletes programterv ismertetése később várható, annyit már most elárulhatunk, hogy használtautó-börze is lesz, amihez természetesen a piac legjelentősebb felülete, a Használtautó.hu lesz a Volkswagen Találkozó partnere.


Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek