kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMár igényelhető a zöld rendszám

Már igényelhető a zöld rendszám

A Jedlik Ányos Klaszter beszámolója szerint egyes kormányhivataloknál már igényelhető a zöld rendszám. Elkészült az első próbanyomat is.




Korábban beszámoltunk már arról, hogy júliusban egyértelművé tette a kormány: egyetért a villanyautók terjedését célzó Jedlik Ányos Tervvel. Akkor még úgy tudtuk, a belügyminiszter szeptember 30-ig kell döntsön a villanyautók megkülönböztető jelzéséről. Most viszont úgy tűnik, a korábban meg nem erősített hírekben elhangzott zöld színű rendszámot kaphatják majd meg. Miként azt a Jedlik Ányos Klaszter írja, a vonatkozó jogszabályok módosításával minden akadály elhárult, hogy a villanyautókat a környezetkímélő járművek jelölésére használható zöld alapszínű különleges rendszámtáblával szereljék fel, azokat már igényelni is lehet egyes kormányhivatalokban.


[BANNER type="1"]
A zöld rendszám szolgáltat majd jogalapot a különböző kedvezményekre – például a buszsávok használatára, vagy az ingyenes parkolásra. Az elektromobilitás széleskörű elterjesztése érdekében létrehozott Jedlik Ányos Klaszter munkacsoportjai szeptember 30-ig teszik le a Kormány asztalára az elektromobilitást elősegítő ösztönző csomagra vonatkozó javaslatukat, amely már konkrét törvénymódosítási ajánlást is tartalmaz. A cél, hogy 2020-ig – az uniós irányelvekben megfogalmazott céloknak megfelelve – Magyarországon a forgalomban lévő autók mintegy 1,5%-a elektromos legyen. Bár a zöld rendszám alapvetően a kedvezményekről fog szólni, nem lesz ingyenes, ára állítólag a kék oldalsávon túl fekete-fehér táblákénál magasabb lesz, az pedig egyelőre jó kérdés, hogy a sárga rendszámos elektromos taxik milyen plakettet kapnak majd.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. De amióta az vagy szedted meg magadat!! nemrég még a Trabantot is imádtad most meg bunkóságodban sértegetni azt tudsz de olvasni már??
    Nem leírtam hogy a Felcsúti házától a stadionig kisvasutat épít..igaz lehet hogy elektromosat…

  2. Mondjuk egy percig sem volt kérdéses de azért jól megerősítetted, hogy nem áltál a sorban érte egyáltalán.

    Akikről Te beszélsz azok a lopott milliókból nem elektromos autót fognak venni ugyanis olyan hülyék, hogy azt sem tudják mi az.
    Én meg kb. azóta vagyok orbánc seggnyalója amióta a koromdízelek nagy pártolója. Nem nagyon van rá szó, hogy hogyan lehet ennyire brutálisan mellé lőni mint ahogyan neked sikerült most. 🙂

  3. Bizony még orbánc se…nyalói is hozzászólnak.
    A lopott millióikkal megvehetik a legmodernebb autókat de ne a szegényeket becsméreljék
    akiknek nem új autóra de kenyérre is alig van !!
    Igaz most már 1 milliárdért kisvasutakkal közlekednek mint példaképük!

  4. Az a gazdagok kiváltsága hogy kevesebb szemetet lélegeznek be vagy mindenkié? Vagy az elektromos autóba nem jut be az idióta koromdízelesek korma szerinted?
    Amikor a gondolkodást osztották nem sikerült sorba állnod ugye?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek