kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapŐsszel jön a Porsche újdonsága, a Pajun

Ősszel jön a Porsche újdonsága, a Pajun

Pajun néven jön a sportautó-gyártó új, 4,8 méter hosszú ferdehátú modellje. Szeptemberben a Frankfurti Autószalonon közelebbről is szemügyre vehetjük




Egy francia lap értesülései alapján a Porsche azt tervezi, hogy legújabb modelljének koncepcióját a Frankfurti Autószalonon mutatja majd be a nagyközönségnek. A korábbi hírek szerint tisztán elektromos hajtással is várható Pajun állítólag 4,8 méter hosszú, ezzel mintegy 20 cm-rel lesz rövidebb, mint a Panamera. Most pedig már úgy hírlik, hogy az elektromos változat mellett nem is lesz belőle egyéb hajtásláncú, így méltó versenytársa lehet majd az egyre brutálisabban gyorsuló Tesla Model S-nek.


[BANNER type="1"]
Egyes francia források ugyanakkor azt állítják, hogy belsőégésű motorral is elérhető lesz, továbbá hibrid változat is fog készülni, a német sajtó azonban kitart a tisztán elektromos változat mellett. Technikai adatokat még nem árultak el az autóról. Legkorábban 2018-ban vagy 2019-ben kerülhet a piacra, így a Panamera következő generációjának alapjaira épül majd. Frankfurtban a koncepció bemutatásával várhatóan további részletek is napvilágot látnak.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek