hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapMég brutálisabban gyorsul a Tesla Model S

Még brutálisabban gyorsul a Tesla Model S

Csokornyi újítást mutatott be a Model S-hez a Tesla. Ősszel kezdődik a Model X gyártása is, két év múlva pedig jön 3-as BMW konkurensük.




Csokornyi újítást jelentett be a Tesla. A legfontosabb, hogy immár 85 helyett 90 kWh-s akkumulátorral is rendelhető lesz a Model S. Ezzel kereken 300 mérföldre, azaz 482 kilométerre nő a hatótávja. Az új akkumulátort a korábbi vásárlók is megrendelhetik, de a cserének természetesen nincs sok értelme, hiszen az új telep 24 kilométernyi többletet ad a korábbi 85 kWh-shoz mérten. További újdonság, hogy 10 ezer dolláros (2,8 millió forintos) felárért egy úgynevezett „Nevetséges üzemmód kérhető az alapból 700 lóerős P85D, illetve a most megszületett P90D verziókhoz. Ezzel 62 lóerőnyi teljesítményfokozást és 3,2 helyett 2,8 másodperces, azaz méretéhez és jellegéhez mérten valóban nevetségesen jó gyorsulást kap az akár hétüléses lejtőshátú. Ez az üzemmód, azaz a szupersportautós gyorsulás is kérhető utólagosan is, viszont a szoftver önmagában 5000 dollárba kerül, s ebben még nincs benne a beépítés telepítés költsége.[BANNER type="1"]


További nóvum, hogy a 70 kWh-s akkumulátorral szerelt, csak hátul hajtó verziók 5000 dollárral (1,4 millió forinttal) szerényebb áron rendelhetők a jövőben. Az Egyesült Államokban megszokott kedvezményekkel így 60 ezer dollár (~16,8 millió forint) környékéről elérhető lesz az alap Tesla. Mint arról a gyártó beszámolt, a Model X szabadidő-autó gyártása ősszel kezdődik meg, míg a Model 3 névre hallgató, a BMW 3-as, illetve az Audi A4, meg persze a Mercedes C-osztály konkurenséül hozandó modelljüket 2 év múlva, 2017-ben várhatjuk, rá két évvel, azaz 2019-ben pedig a Rodaster következő kiadása érkezik majd.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Nem vagyok nagy rajongója a magyar szinkronnak, de ha már úgyis cikket fordítunk, nem lenne célszerű az eredeti filmben szereplő kifejezést átvenni? Ha jól emlékszem az Űrgolyókban ezt „éllati nagy sebességre” ferdítették.

    Amúgy Tesláéknál betáraztak némi humorérzéket. Ügyes… 🙂

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek