A Divine DS koncepció extravaganciájához is nagyon illene a varázsgömbös rugózás, ám a hírek szerint a Citroën teljesen felhagy annak gyártásával
Korábban írtunk már a C6 utódjáról, ami már DS8 néven jelenne meg. Az akkori hírben a legendás elődökét megidéző abszolút komfortorientált, maximálisan lágy rugózás volt az egyik érdekessége a jövő nagy Citroënjének. Most viszont úgy néz ki, hogy a hidropneumatikus elven működő, de már elektromos vezérlésű, Hydractive rendszert elfelejthetjük. Helyette maradnak a spirálrugók, azokon kell guruló szivarszobának lennie az újdonságnak.
[BANNER type="1"]
A legfrissebb hírek szerint ugyanis költségokokból a hidropneumatika nem szerepel a jövőbeli tervekben. Egy belső forrás szerint a PSA konszern a jelenleg futó C5-össel küldi nyugdíjba, utódja már kizárólag a megszokott acél spirálrugókon fog libegni. A DS8 kapcsán így élből kell legyen egy kis keserű íz a szánkban. A hidrós rugózás olyan plusz lehetett volna a DS-nek, amivel könnyen kiemelkedhetett volna, és a tömeggyártó igényesebb sorozatából esetleg igazi prémiumautóvá válhatott volna.












Szerintem ezt a hibát a gyár követte el hogy nincs 1,6 Hdi-ben pedig igazán vonzó lenne számomra is.
A másik a formavilág amikkel én nem voltam kibékülve egyik gyártónál sem.
Ha már ilyen háttér van mögöttük igazán jó üzletet köthettek volna pár prémium gyártóval, főleg hogy talán most kezdenek csak erre a szintre jutni ezen a téren.
Ez volt az a tulajdonság ami miatt a Citroen C5 mellett döntöttem. Szerintem sok ember nincs is tisztában vele, hogy mi ez és milyen előnyökkel jár. Még ha hall is a hidropneumatikáról, akkor azt a régi sztereotípiák alapján egy meghibásodásra hajlamos, javítás esetén sokba kerülő valaminek gondolja, holott ez egyáltalán nincs így.