hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapHa ló nincs, jó az ember is. Kocsitoló verseny Kocson

Ha ló nincs, jó az ember is. Kocsitoló verseny Kocson




Ki ne ismerné a „kocsi” szavunkat, mint egyik legfontosabb közlekedési eszközünk megnevezését? Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a népszerű négykerekű gyökerei a Komárom-Esztergom megyei Kocs községébe nyúlnak vissza, ahol a Mátyás király korabeli bognároknak köszönhetően az addigi kényelmetlen szekérből megszületett a jobban rugózó, fordulékonyabb kocsiszekér, vagyis a kocsi kocsi. Ennek a XV. századbeli híres találmánynak és a kocsit készítő mestereknek állít emléket Kocs községe az immár tizenhetedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Kocsitoló Fesztivállal.

A háromnapos, július 10-12. között tartott rendezvény fő látványossága a különböző kategóriákban megrendezésre kerülő kocsitoló verseny – írja az Autós Nagykoalíció közleménye. A hagyományos felnőtt futamon 5 fős csapatok egy több száz kilós kocsit próbálnak az 1800 méter hosszú pályán, a legrövidebb időn belül célba juttatni. A gladiátor futamon Kocs község felnőtt egyéni indulói mutatnak példát kocsitolásból, a gézengúzok versenyszámban pedig a Tatai kistérségi települések kisiskolásaiból verbuvált 6 fős csapatok mérik össze tudásukat.



„A szekér már a rómaiak idején is ismert volt, a kocsi mesterek akkor alkottak a szekérből kocsit, amikor az első tengelyt megalkotva a kocsi fordulni is tudott. Míg a szekér elsősorban áruszállításra volt alkalmas, a kocsi elsősorban embereket szállított, könnyebb és ezáltal gyorsabb is volt, mint a szekér” – ismereti Simon László, Kocs polgármestere. „Idén júliusban már tizenhetedik alkalommal, a széleskörű civil összefogásnak, a Kocsi Baráti Kör és szakmai támogatók – köztük az Autós Nagykoalíció – közreműködésének köszönhetően tudjuk megrendezni, és évről-évre egyre színvonalasabbá tenni a rendezvényt” – tette hozzá a polgármester.
[BANNER type="1"]
Az Autós Nagykoalíció szakmai támogatásával idén először kerül sor a „Nagymenők” elnevezésű kocsiépítő versenyre. Az autós érdekképviselet magyarok a világ járműgyártásában szakmai programsorozatához illeszkedően az indulók saját maguk alkotta járművekkel nevezhetnek a versenyre. A versenybe szánt kocsinak 4 kerékkel kell rendelkeznie, a járművet belső égésű motor, akkumulátor nem hajthatja, csak alternatív hajtás engedélyezett. Az egyedi tervezésű és gyártású kocsi műszaki paraméterei éppen olyan fontosak, mint a jármű kinézete, akárcsak egy modern autógyár termékei esetében. A tanulmány kocsikat rangos szakmai zsűri ennek megfelelően két kategóriában (műszaki és esztétikai) értékeli, és kategóriánkénti győztest is hirdet.


„Mátyás király kora óta annyi csodát alkottak a magyar járműépítők, hogy méltán lehetünk büszkék rájuk. A kocsi bognárok világraszóló találmánya mellett egyúttal a magyarok a világ járműgyártásában betöltött szerepe és eredményei előtt tisztelgünk a Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál kocsi építő versenyének megrendezésével. A hagyományőrzés mellett az Autós Nagykoalíció célja a fiatal mérnök tehetségek felkutatása és támogatása, ezáltal a mérnöki innováció, a járműgyártás és a magyar gazdaság erősítése” – nyilatkozott az új versenyszámmal kapcsolatban Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke.


A 17. Nemzetközi Kocsitoló Fesztiválon tiszteletüket teszik a Nemzeti Vágta képviselői, és részt vesz a versengésben Bús Edina autóversenyző, kétszeres Lotus Ladies Cup győztes mellett Nagy Sándor autós műsorvezető is. A kocsitolás, azaz a 17. 17. Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál helyszíne tehát Kocs község, ideje pedig július 10-12.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular