Olasz-török fejlesztés, a forma állítólag olasz, a gyártás török lesz a Fiat Ægea esetén
Törökországban debütált, a Tofas üzemében fog készülni, mégis olasz-török koprodukcióként érkezik a Fiat Ægea. Az olasz formatervű szedán kapcsán fontos jellemzőként említi a gyár, hogy ez nem egy meglévő ötajtósból készült, hanem már az első vonal meghúzásakor is szedánként kezdték tervezni. Meg kell hagyni, látszik is az autón, az első képek alapján kifejezetten csinos lett a Linea utódjául készült modell.[BANNER type="1"]
Oldalsó domborításával, de még farával is erőteljesen az új Skoda Superbre emlékeztet az olcsónak szánt Fiat
Bár kívülről teljesen új, formájával a legalább másfél kategóriával nagyobb Skoda Superbre hajazó formát látunk, a belső képek alapján felismerhető néhány, az elődmodellből ismerős elem. A 4,5 méter hosszú, 1,78 széles, 1,48 magas, 2,64 méter tengelytávú négyajtós a gyártó szerint öt „termetes felnőttnek is kényelmes helyet kínál, több mint 510 literes csomagteret ad.
Arca van, nem is kicsi, a fejlődő piacokon tarolhat a szedán Ægea
A motorpaletta 1,4 literes 95-120 lóerős, szívó és turbó benzineseket, valamint 1,3 literes turbódízeleket kínál. A gázolajosak mind 4 liter alatti vegyes fogyasztást ígérnek, a váltók között automata is lesz. Érintőképernyős Uconnect szórakoztató- és információs rendszer, valamint tolatókamera egyaránt szerepelhet majd a Fiat újdonságában, mely elsőként a helyi piacon, idén novemberben jelenhet meg. Jövőre minden bizonnyal hozzánk is megérkezik – egyelőre nem tudni, hogy milyen áron.
A műszerfal és az ülések formája a Lineából, a Uconnect fejegységes középkonzol a frissebb Fiatokból ismerős









lol a legutolsó, amit megláttam benne ez az új superb…azon kívűl, h 5 ajtós jelleg meg 4 kereke van, semmi hasonló nincs a vonásaikban 😀
Nekem is tetszik (a Linea is bejött), első látásra kicsit Peugeot 301/Citroen C-Elysée feelingje van. Kíváncsi vagyok milyen lesz a hazai fogadtatás!? Bár ahogy figyelem, mostanság mintha kicsit lecsengőben lenne itthon a „zsebszedánok” divatjának.
Övvonal 308-ast idéz, de azt is imádom. Ez is tetszik. Végre itt vannak újra az olaszok is! 🙂