kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapCsak az emberek törik az önvezető autókat

Csak az emberek törik az önvezető autókat

Törnek a Google önvezető autói. A kisebb balesetekben a sofőrök voltak a hibásak, legtöbb esetben hátulról szaladtak a Google tesztautóiba.




Közel három évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy már több mint félmillió kilométert teljesítettek hiba és a rendszeren alapuló baleset nélkül a Google önvezető autói. Azóta pedig újabb több mint 1 millió kilométert mentek úgy, hogy nem okoztak balesetet. Természetesen mindig egy felügyelő sofőrrel futnak, összesen már 2,7 millió kilométert futottak a 2009-ben fejleszteni kezdett, 2010 óta futó, ma már több mint 20 autóból álló flotta tagjai. Tizenegy baleset mégis adódott, egyik sem az önvezető funkció hibájából.[BANNER type="1"]



Aki sokat van úton, az bizony balesetet szenved, így van ez az önvezető autókkal is. Előfordult természetesen önhibás baleset is a Google autóival, ám azok nem önvezető üzemmódban, hanem emberi irányítás alatt adódtak. Legtöbbször ráfutásos balesetben voltak vétlen felek a Google-autók, néhány oldalsó meghúzást is elszenvedtek, egy esetben pedig egy stop-táblánál nem állt meg a másik autó. A Google-autó 360 fokos kamerája – a jó sofőrökhöz hasonlóan – természetesen az ilyenekre is próbál figyelni, ez esetben nem működött a defenzív vezetés. A kamera egyébként igen komoly mértékeben regisztrált olyan eseteket, amikor a sofőr a vezetésen kívül mással is foglalkozott. A leggyakoribb természetesen a mobiltelefon nyomkodása, de látott például trombitán játszó autóvezetőt is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Az a baj, hogy az senkit nem fog érdekelni ki szeret vezetni. Ha mutatnak nekik egy olyan statisztikát ahol a balesetek száma 0 lehetne naná, hogy azt fogják választani. Sajnos kevesebben szeretnek vezetni, mint azok akik nem. Ezzel még annyira nem is lenne baj, mert valamit valamiért, de akkor legalább oldanák meg, hogy aki szeret vezetni az kimehessen egy pályára vagy valami. Nálunk a közelbe sincs egy se és szerintem nem is lesz.. Japánról lehetne példát venni ott minden városnak van legalább egy pályája.

  2. Pár okoskodó emberrel ellentétben a többségnek nyilvánvaló, hogy egy önvezető autó sokkal biztonságosabban vezet. Illetve remélem. Sőt sokkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt. A KGFB és a CASCO is megszűnik majd, meg persze az összes közúti jelzőlámpa, sorompó, festés (pl. záróvonal, zebra), jelzés stb. értelmét veszti. Érdekes lesz.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek