kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapTe megvennéd egy postás autóját? Skoda Octavia 1.6 használtteszt

Te megvennéd egy postás autóját? Skoda Octavia 1.6 használtteszt

Tipikus cégautó, csak épp a Magyar Postánál szolgált. Nem leveleket hordtak vele, vezetői autó volt. Négyévesen, ismert előélettel cserélik.


Lecserélésre érett cégautóinak próbalehetőségét ajánlotta a Magyar Posta flottakezelője, a Posta Autó. Nem a zöld furgonokra gondoltak, hanem fehér Skodákra. Kellemes csalódás ért, pedig vezettem én már jó néhány Octaviát. Amikor a most is, igaz már frissítetten próbált Octavia II megjelent, akkor épp egy 1.4-es (80 LE) ötajtóssal szállítottam haza egy fél lakásnyi lapra szerelt bútort a svéd áruházból, Budaörsről. Ez is mutatja, hogy akár az ötajtós Octavia is bőven megfelel az átlagos családi, időnként teherszállítói igényeknek, hiszen már ez is 560-1420 literes csomagteret ad.

Most pedig itt ez az 1.6 102 lóerős, a híres ősmotoros, de már Euro 5-ös (ez cégautó adó szempontjából fontos) példány, ami keddi, 2,5 milliós családiautó-körképünkre is rímel, s én többszörösen meglepődök, hogy a négyéves, két éve kifutott Octavia még ma is mennyire jó autó. A 106 ezer kilométert futott autónál nem az a kunszt, hogy az utastéri plasztikok – még a kényes helyeken, így a lámpakapcsolónál vagy a vezetőoldali ajtóbehúzónál is – kopásmentesek, hogy a futómű nem kopog, s a kárpitok sem zörögnek, azaz az állapot teljesen rendben van, hanem az, hogy az elavultnak tűnő technika még ma is tökéletesen helyt áll.




Adott, hogy az Octavia II már nagyon tágas, négy felnőttnek középkategóriásan bő helyet kínál – ez persze szinte közhely. De vajon mit tud a hengerenkénti kétszelepes, 1,6 literes szívó benzines? Na ez az, ami meglepett. Egyenletes alapjáratot ad, így nem is zavaró, hogy nincs stop-start rendszer. Városban (egy-két személlyel) nem csak kielégítő, hanem egyenesen jónak nevezhető a menetdinamika. A százas sprint sem rossz, 12,3 másodperc, de a tempó fokozásával azért fogy az ereje. Városban viszont nemcsak elviseli 50 km/óránál az ötödik fokozatot, hanem a váltásesedékesség-jelzővel kéri is. A nem túl erős motorhoz persze viszonylag szűkre áttételezett a váltó, a 130 km/órás autópályás tempó már csaknem 4000 1/perc fordulattal futható ötödikben. Ahhoz képest még ott sem hangos, de persze már jól hallható a motor.



[BANNER type="1"]
A kormányzás egészen közvetlen a plasztik kormánykerék és váltógomb előnye, hogy nincs megkopva, utóbbi egy kicsit fényesedett ugyan. Az Ambiente, tehát az alapnál egyel már eleve jobb ellátmány ritka józan. A műanyag kormánykerékhez nem csak elöl, hátul is elektromos (kivétel nélkül) automata elektromos ablakemelők, elektromos és fűthető külső tükrök is társulnak, van tempomat és síalagút is, a klíma pedig kétzónás automata. Kívánhatunk még valamit? Aligha, pláne úgy, hogy a 195/65 R15-ös abroncsokkal egészen jó az elöl MacPherson, hátul multilink futómű csillapítása, a több mint 4,5 méteres hosszhoz képest pedig még vezetési élmény is van egy kevéske. És mindezt úgy, hogy egy szívómotoros, turbót, kettős tömegű lendkereket, bonyolult befecskendezőrendszert, azaz drága hibákat hírből sem ismerő autóról van szó. A műszerfalon több ezer kilométer átlagaként 7,2 l/100 km vegyes fogyasztási értékkel, ami pont a gyári vegyes adat. A fotózós, sok indítással járó, leginkább városi és a menetdinamikát is vallató tesztkör átlaga pedig 7,8 l/100 km lett. A részletes adatsor a fedélzeti, két mérési ciklust (egy indítás utánit és egy nullázhatót is mutató) fedélzeti számítógépnek köszönhető.



Az Octavia tudása persze nem kellene meglepő legyen, régi titkos tipp a használtpiacon is, és jó hír, hogy a mostanihoz hasonlóan ez a széria is a hazai piac legnépszerűbbje volt. Van is belőle bőséggel, a Posta Autó sem csupán ezt a példányt kínálja, van náluk számos darab még, a cseh Golf egy biztos lehetőség a 2,5 millió forint környéki családi autót vásárlók számára.



Milyen karbantartásokat igényelt ez az autó? Semmi extrát, olajcserét az előírt 30 ezer kilométerenként, amit lelkiismeretesen, nem az amúgy is hosszú ciklus nyújtásával, hanem inkább hajszálnyit előtte végeztek. Féktárcsákat 80 ezer kilométer után, tehát nem is olyan régen cseréltek. Amúgy csak néhány izzó és ablaktörlőlapát kellett. Volt egy apró koccanás miatti gépháztető- és lökhárítófényezés. Amúgy tényleg semmi, ami jó hír a modellt vásárlóknak, az Octavia, legalábbis az újkorában sokak által lesajnált szívómotorral a tapasztalatok szerint egyáltalán nem egy nyűgös gép.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

15 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Pedig ha megnézed, hogy az átlag vásárló mivel rendeli az autóját, abban egyik említett felszereltség sincs túlreprezentálva.

    A 12,3 valóban nem egy nagy érték manapság, de elnézve a taknyosan ténfergő autósokat, akik a forgalom túlnyomó részét kiteszik, még ez az érték is fénysebességszerű. Bármelyik vidéki városban autózol, de akár még a fővárosban is, a többség semennyivel nem megy. Abban az országban, ahol divat az országúton 80-al egerészni és ez az autós lap is arra biztat, hogy az autópályán tököljön mindenki 120-al, mert azzal spórol 3 deci benzint, nos abban az országban ez a sprint rakéta tempó. És egyáltalán nem vicces, hogy nevetgélj rajta.

  2. „Ellátmányával az átlag feletti”
    Biztos velem van a baj, de nekem egy tempomat és egy automata klíma semmivel nincs átlag felett.

    „Városban (egy-két személlyel) nem csak kielégítő, hanem egyenesen jónak nevezhető a menetdinamika. A százas sprint sem rossz, 12,3 másodperc”
    Ezen percekig nevettem 😀

  3. Igen, ilyen jól állnak a mi pénzünkből!
    Egyébként egy „állami” használatban lefutott 100.000 km a valóságban sokkal kevesebb, ezt tapasztalatból tudom. Különben is, ha azt nézzük, hogy egy kézben volt esetleg végig, és nem „kulcsos” autó volt, akkor jó állapotban is illik lennie. A 80-as években, amikor egy maszek tulaj büszke volt, hogy 80.000-et ment a Ladával felújítás nélkül, akkor nálunk 260.000 km-t kellett nagyjavítás nélkül elmenni, mert különben kirúgták az autógyilkos sofőrt!!

  4. T. Encore, nem akarok vitatkozni, egyrészt mert valószínűleg elfogult vagyok (évekig dolgoztam Seat kereskedésben, jelenleg is egy Leonom van)), másrészt ha valaki a zöldre következetesen azt mondja, hogy piros, azt úgysem tudom az ellenkezőjéről meggyőzni. Általában valóban a preztízs-márkákban hozzák be először az új technikát, de 1-2 éven belül követi a konszern többi típusa is – és csak költségkímélés miatt is ugyanazt kapják meg. Bár már volt fordítva is mert az új Ibiza 2008-ban megelőzte az új Pólót. A német autóklub meghibásodási statisztikái alapján sincs különbség a konszern márkái között. Ami viszont valóban igaz, az Audi és VW utastere igényesebb kivitelű, a komfortra többet adnak, de ez főként az Audi esetében tükröződik is az árban. Az 1,6 8v-s motorról (nekem 16v-s van, itt nem vagyok elfogult) meg annyit: a mai szívómotorok sem tudnak többet (már csak a környezetvédelmi követelményeknek mindenáron való megfelelés miatt sem), a turbómotorok meg kérdés milyenek lesznek 100-150 ezer km után?!

  5. Használtan semmi nem tökéletes. Azért használt, azért kerül az új árának a töredékébe.
    Annyi hülyeséget hordasz össze ecsém, hogy ha a kutya megenné, megveszne tőle. Egyszerűen süt belőle az ostobaság, a tájékozatlanság, a termékgyűlölet. Letagadhatod, de akkor még hazug is leszel.

    Nem tudom felfogni, hogy egyesek hogy tudnak ennyire gyűlölni, mint ti? Szánalmas, beteges, de legalábbis rettenetesen gyerekes.

  6. Nekem az a bajom velük hogy nagy reklámértéke van annak amit írnak, van igazuk benne hogy a szárazkuplungos DSG közel sem olyan finom mint az olajos bár ezen nincs semmi csodálkozni való, mégis megmaradnak az új autó szintjén, nem hangsúlyozzák azt hogy használtan milyen valójában a termék.
    Lehet az első 50ezer km-ig hogy az egyikük szavával éljek Istencsászár, ha atomjaira hullik utána, és akár több autó árát rákölthetnek az autó fenntartására. Ez nem mindegy.
    A Seat egy összeollózott VW Skoda Audi, ugyanazt kapod csak az aktuális márkalogó reklámértékének megfelelő, jó, roszabb, rossz minőségű kiforratlan alkatrészt, más karosszéria elemekkel belső burkolatokkal. Ennyi.
    Itt az egyhatos meg ősmotor meg a Tsi-hez képest kiforrott, de egy alaktrészcsereigényes, erőtlen elavult konstrukció.
    A Skoda meg a Seat meg ugyanaz a VW technika, csak nem a legújabb mindenben, meg nem a legjobb.
    A VW meg csak annyiban különbözik hogy nem szemfényvesztő mint az Audi.

  7. Tipikus magyar újságíró, kár elolvasni is a cikket! Az „ősrégi” 1,6 nyolcszelepes motor a Skodában és VW-ben „kiforrott, megbízható”, a SEAT-ban „korszerűtlen benzinzabáló.” Az 1,4 16v a Skodában és VW-ben „éppen elég a magyar utakra”, a SEAT-ban „lusta, gyenge”. Az Ibiza 292 l-es csomagtartója kicsi, a Póló 280 literje a „kategória-átlagnak megfelel”. Meg kell nézni a Totalcaron ma megjelent cikket: a Nagy Tudor nem győzi fikázni a SEAT Leon X-Perience-t, miközben csak úgy mellékesen hozsannákat zeng az ugyanezen műszaki tartalmú Skodáról és VW-ről! Ennyit az objektívításról…

  8. Nem márkára utalnak hanem így hívják ezt a típusú felfüggesztést, ennek tudomásom szerint nincs más gyűjtőneve. Ez az egyik legegyszerűbb legolcsóbban gyártható jól hangolható, de nem a prémium kategóriában használatos első felfüggesztés fajta. Létezik belőle igényesebb módosított is, elsőkerékhajtású RS modelleknél alkalmazzák őket.

  9. Laikusként hadd kérdezzem már meg, hogy amikor sok helyen leírják hogy elől MacPherson, akkor azzal egy márkára utalnak? Olyan mintha azt írnám egy cipőre hogy és alul a nike? Csak mert ha igen, akkor elég idegesítő, főleg hogy kb minden autóban az van, akkor meg kit érdekel a neve?

  10. Olyan jól áll az állam, hogy egy állami intézménynél lecserélnek 4 évesen egy alig több mint 100 ezret futott autót, amely valószínűsíthetően minimum mégegyszer ennyit elfutott volna nagyobb gond nélkül? Jó hogy erre van pénz.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek