kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapEurópai villanyjármű-túra: Kispolszki is van az e-verdák között

Európai villanyjármű-túra: Kispolszki is van az e-verdák között

Májusban mintegy 1000 résztvevővel indul az európai villanyjármű-túra, ami egyben verseny is.




Május 9-én startol a kilencnapos, azaz május 18-ig tartó európai villanyjármű-túra, az eTour Europe. A szervezők mintegy 1000 résztvevő járművel számolnak, amelyek 9 nap alatt mintegy 4000 kilométert fognak megtenni. A versenykiírás több kategóriát is tartalmaz, a szigorúan vett villanyautókéba csakis a kizárólag konnektorból tölthető, NEDC ciklus szerint legfeljebb 250 kilométeres hatótávval rendelkező villanyautók férnek bele, utóbbiak számára „csak 3763 kilométer, napi átlagban 418 kilométeres a túra. Az akkucsere lehetőségét adók például már a nyílt kategóriába tartoznak, számukra 4128 kilométer az össztáv, 459 kilométer a napi átlag. [BANNER type="1"]



A versenyzőknek saját maguknak kell töltőpontokat keresniük, s azokhoz csatlakozniuk, a távot leggyorsabban letudó csapat lesz a győztes. A mezőny május 9-én indul München mellől, 17-én oda is érkezik vissza, 16-án Budapestre ér. Nagy kérdés, hogy nálunk miként lesz tölthető a mezőny, ami persze nem 1000 villanyautóból áll, ugyanis kétkerekű kategória is létezik.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek