szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapRazzia: több száz autót foglalt le szerdán a rendőrség

Razzia: több száz autót foglalt le szerdán a rendőrség

– mesélte egy ismerős még délután is zaklatottan. Mint elmondta, soha nem gondolta volna, hogy vele is megtörténhet, hogy a jóhiszeműen, a kereskedő partnere által csináltatott eredetiségvizsgával vásárolt járműről kiderül, hogy lopott. Mint megtudta a nyomozóktól a lefoglalt járművek között motorkerékpártól traktorig minden volt. A rendőrök állítólag azért járták körbe hajnalban a jóhiszemű vásárlókat, hogy […]


„Hajnali ötkor csöngettek, azt hittem, hogy a fiam hagyta el a kulcsát és ő próbál bejutni. Nem így volt, amúgy otthon is volt, s a papucsban, pizsamában fogadott rendőrök javasolták, hogy öltözzek fel, majd hivatalos papírral közölték velem, hogy át kell adjam tavaly nyáron vásárolt motorkerékpáromat, mert az lopott. – mesélte egy ismerős még délután is zaklatottan. Mint elmondta, soha nem gondolta volna, hogy vele is megtörténhet, hogy a jóhiszeműen, a kereskedő partnere által csináltatott eredetiségvizsgával vásárolt járműről kiderül, hogy lopott. Mint megtudta a nyomozóktól a lefoglalt járművek között motorkerékpártól traktorig minden volt. A rendőrök állítólag azért járták körbe hajnalban a jóhiszemű vásárlókat, hogy biztosan otthon legyenek. Az említett ismerős saját maga kellett felparkoljon egy teherautóra motorkerékpárjával, majd megtudta: szabad ég alatt fogják tárolni.
[BANNER type="1"]
Az RTL Klub információi szerint a banda tagjai külföldről béreltek autókat, majd ezek adatait Magyarországon meghamisították, és eladták őket. A pórul járt tulajdonosok csak a polgári perben reménykedhetnek, de csekély esély van arra, hogy az elkövetők meg tudják fizetni az általuk okozott kárt, azaz semmi garancia nincs rá, hogy a végén a vásárlók a pénzükhöz jutnak. A 19 megyéből összegyűjtött járműveket a Dunakeszi, illetve a Gödöllői rendőrség melletti parkolóban gyűjtötték össze, ott várják azonosítóik, jogos tulajdonosaik tisztázását. Amennyiben nem lesz felderíthető az eredeti azonosító, a jóhiszemű vásárlók új, AF-es azonosítóval kaphatják vissza járművüket.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

28 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Egyszerű! Meg kell nézni a törzskönyvet! Az enyémen pl rajta van, h „Eredetiség ellenőrzés hiánya” – vagy valami hasonló, azaz hogy nem történt eredetvizsga a behozott autómon…

    Akkor én is megijedtem, aztán én is megtudtam, h érdekes módon pont akkor nem kell, amikor a leginkább „idegen” az autó. Itthon, mikor magyar (márka)szervízekben számlával igazolva javíttatom, fényképekkel igazolva műszakiztatom, akkor meg kell…

  2. Egyszerű! Meg kell nézni a törzskönyvet! Az enyémen pl rajta van, h „Eredetiség ellenőrzés hiánya” – vagy valami hasonló, azaz hogy nem történt eredetvizsga a behozott autómon…

    Akkor én is megijedtem, aztán én is megtudtam, h érdekes módon pont akkor nem kell, amikor a leginkább „idegen” az autó. Itthon, mikor magyar (márka)szervízekben számlával igazolva javíttatom, fényképekkel igazolva műszakiztatom, akkor meg kell…

  3. Teljesen megértem a helyzeted csak azt fogd fel légyszíves,az hogy töled elvették most az autód köszönd meg annak a törvényalkotónak aki megszüntette 2009ben a behozott autókra az eredetvizsgát! Elárulom: AZ NKH akitól kaptad a határozatod mosni fogja a kezeit ugyanis ők kiadták a papírt hogy forgalombahelyezhető mivel műszakilag az autó rendben volt.Az hogy a száma át volt ütve és ők nem vették észre az egy sajnálatos dolog dehát nem az ő dolguk! Ez a mi dolgunk lenne megállapítani de mivel nem kötelező ebben az esetben és „ez úgyis csak egy újabb adó” szöveggel önszántából senki nem csináltatja meg kötelezőnek meg ugye nem kötelező hát tessék most itt van! Köszönd csak meg annak aki hozott egy ilyen „okos” törvényt!

  4. Mit zsenikémezel itt mi?? Te súgod meg nekem hogy mivel jár egy külföldi autó forgalombahelyezése nekem aki ezzel foglalkozok?? Ez a legjobb vicc úristen! :)))) Úgylátszik ez a dolog is olyan már mint a foci hogy mindenki rohadtúl ért hozzá!! :))) Az az igazság hogy fingod nincsen az egészről! Az NKH nem csinál eredetvizsgát forgalombahelyezéskor 10 éve ezzel foglalkozom tudnék róla hidd el! Azt írod az ugyanaz amit ők csinálnak mint amit mi! Hát rohadtul nem ugyanis ők csak műszakiztatják a kocsit valamint ránéznek az alvázszámára de ők nem vizsgázott eredetvizsgálók, nem is értenek hozzá ott már bődületesen hamisnak kell kinéznie egy számnak hogy ők ezt észrevegyék,amúgy egyik NKH nagy vizsgaállomáson sem csinálnak eredetvizsgát ezt jobb ha tőlem tudod! Mielőtt hülyeségeket írsz le elötte nézz utána mert így magadat égeted be! Tudod hány olyan autót buktattam meg ami importból érkezett hozzánk majd egynéhány év után itthon eladták és akkor derült ki hogy hamisított? Rengeteget! Pontosan ezért mert a műszaki vizsgabiztosok nem eredetvizsgálók ezt fogd fel! Nem fogok átmenni a te szintedre és személyeskedni! Ezzel magadat mutatod csak be! Most magam ellen beszélek de bár szüntetnék meg aztán ömlene majd rátok a sok átmutyizott ócskavas,nem ennyi lenne mint amennyi most bukott meg,ugyanis arról senki nem beszél hány autó is bukik meg? Elárulom rengeteg! Vennétek meg a sok szutykot.Akkor ti lennétek a legjobban megsértődve!Bár ki tudja? Aki szeret a zavarosban halászni az pont ezt várná! Aki ellenzi az egész eredetvizsgát annak valószínű nagyobb tervei lennénnek /2-3 ból összerakott autók/ tudom hogy nektek az utatokban állunk dehát ez van! Aki pedig sajnál 17-20 ezret arra hogy megtudja rendben van e az autója attól azt kérdeném :a forgalmi +törzskönyvért nem sajnáljátok a 12 ezret?A vagyon szerzési illetékért nem sajnáljátok az átlag 60-70 ezret? A biztosításért nem sajnáljátok az évi több tíz ezret? Az ami benneteket véd csak azért???

  5. Akkor remélem az én autóm árát majd megfizeti a kedves kolléga aki kiadta a határozatot hogy teljesen rendben van. Van egy határozatom a NAV-tól hogy minden oké, bejöhet a kocsi az országba,és egy az NKH-tól, hogy forgalomba helyezhető. Ennek ellenére szerda reggeltől gyalog járok a 2 gyerekkel együtt. Kíváncsi vagyok a nagy felelősségvállalásra……….

  6. Nem tudom miért húztad így fel magad a dolgon. Attól, hogy te esetleg felelősséggel végzed a munkád attól még a rendszer kijátszható, a cikk a legjobb példa rá. És az esetek 99%-ban csak az államkasszát gyarapítja. És sajnálom, hogy ennyire nyomasztónak érzed a felelősségvállalást, de hidd el mások is vannak ebben az országban akik ugyanilyen vagy még komolyabb dolgokért felelnek pl életekért. Ha nem bírod a nyomást, javaslom válts állást. Ez az egész eredetvizsga nem szól másról mint a legtöbb számtalan hasonló dolog amit lenyomnak az állampolgárok torkán valamilyen demagóg hülyeséggel tálalva, hogy az milyen jó lesz nekik, és erre tulajdonképpen nekik szükségük van. Mert sajnos ezek a dolgok akár lehetnének jók is, és valóban szolgálhatnák az emberek érdekeit is, de nem olyanok. Egyik sem, kivétel nélkül. Legjobb példa a hasonló ilyen pénzszerzésre a traffipax, ami sosem mondjuk egy iskola mellett van kiállítva, hanem a kint felejtett 30-as mellett.

  7. Persze igaz, az nem a hagyományos eredetvizsga, de marhára ugyanazt csinálják végig. Itthon nem létezik olyan, hogy egy autó eredetvizsga nélkül tulajdonos nevére kerüljön. Attól, hogy nem kell külföldről behozott szarok esetén rá külön elvinni mint hagyományos átírás után az egy dolog. De az eredetet ellenőrzik minden esetben.

  8. A kijelentésedet a magam és minden becsületes eredetvizsgáló nevében kikérem magamnak! 10 év alatt számos autót buktattam meg átütött alvázszám vagy motorszám miatt.A leendő vevők mind hálásak voltak azért hogy még időben kiderült.De mostanában az a szokás hogy adásvétel után hozzák eredetvizsgára a kocsit,aztán ha megbukik lehet okoskodni hogyan is kerítsék elő az addigra elbújt előző tulajt! Amit állítasz hogy már magyar forgalmival cseréltek gazdát annak azért nincs semmi értelme mert a bűnbanda pont arra a jogszabályi kiskapura állt rá hogy nem kell Eu-s országból behozott autóra eredetvizsga.Gondolod hogy megkockáztatták volna a lebukást azzal hogy magyar tulajként adják el,és eredetvizsgán észreveszik?? Tudod ez a „csak egy állami bevétel az eredetvizsga” szöveget azoktól az emberektől hallom akiknek még nem bukott meg autójuk eredetvizsgán.Akkor amikor megbukik akkor néz nagyot az ember hogy ilyen is van??Hál Istennek egyre kevesebb az átütött alvázszámú autó de még mindig akad,és ha eltörölnék akkor ez újra meg töbsszöröződne hiszen Magyarországon élünk a trükközések és a mutyizások hazájában.Arra kérlek ne általánosíts! Nem vagyok sem megkenhető,sem hozzá nem értő! Lehet hogy vannak olyan vizsgálók de azok fizessenek is meg akár figyelmetlenségből akár szándékosságból engednek át hasmísított alvázszámú autót! Lehet nem tudjátok de minden egyes autó után anyagi felelősséggel tartozunk és a hatósági díj 60%-a az állam bácsinak megy! Tehát 6-7 ezer Forintért vállalunk 30 milliós autók után is felelősséget! És még mielőtt azt mondod hogy nincs felelősségre vonás ki kell ábrándítsalak! Nem közvetlen kollégám de ismerettségbe volt már olyan akinek a háza ment rá egy benézett autó miatt! Ezeket azért írtam le hogy kicsit jobban belelássatok a dolgokba és ne minket akarjatok tönkretenni akik azért vagyunk hogy ti adásvételkor legális eredetű autóhoz jussatok!

  9. Ezek az autók „bekerültek” az országba, majd magyar papírokat gyártottak hozzájuk. Így amikor eladásra kerültek, azokat már magyar „tulajtól” vették meg a jóhiszemű vevők….. Így voltak eredetvizsgán is! Én inkább az eredetiség vizsgálat értelmét kérdőjelezném meg, hiszen a jelenlegi formájában csak extra adóként és egy felelsleges iparág eltartására alkalmas.

  10. Érintett vagyok az ügyben, az én autómat is elvitték. Természetesen volt eredetvizsgán, ahol a határozatot megkaptam, minden rendben van!!!!!!!!!!! Akkor a hatóság nem hibás hogy most gyalog járok és a kocsim egy telephelyen a szabad ég alatt rohad?!

  11. Szóval egy akármilyen uniós országból, ismeretlen múlttal, és tulajdonossal rendelkező autót, ha behoznak (belopnak) Magyarországra , akkor nem kell eredetiség vizsga eladáskor. Amikor én eladtam a szomszédomnak a ismert autót, akkor meg kellett. Logikus nem?

  12. Viszont sanszosan a vevők nem is tudtak járművük eredetéről, csak a portékát nézték, az előéletet nem. Szervizmúlt lekérdezéssel kiszűrhető lett volna a csak említett eredetvizsga is. Ez van, sajnos sokszor, sokan hiszékenyek vagyunk, ebbe-abba mindenki belefut sajnos. Sok a veszély, kevés a biztonság. 😉

  13. Pontosan látszik mi lenne az itthoni használtautók sorsa ha eltörölnék az eredetvizsgát. A szóban forgó járművekre ugyanis egy 2009es törvény szerint nem kellett eredetvizsgát csináltatni ezért is hamisíthatták meg az alvázszámaikat!

  14. Tudod te mikor kell eredetvizsga?? Mert tudatlanságból írsz hülyeségeket! 2009-ben hozott törvény szerint az Európai Unió tagállamaiból behozott autókra NEM KELL EREDETVIZSGÁT CSINÁLNI! A bűnbanda pontosan a jogszabályi kiskaput játszotta ki! Ezek az autók még soha nem estek át eredetvizsgán! Ha most nem foglalták volna le és nem derült volna ki akkor az itthoni tulaj mikor eladta volna akkor derült volna ki ugyanis akkor már kötelező megcsináltatni! Egy újabb példa arra hogy tudatlanságból hőbörögtök és nem ismeritek a konkrét tényeket!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek