csütörtök, február 5, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 579 Ft -
spot_img
KezdőlapA Mercedes lefelé bővít: itt a 129 lóerős C-osztály

A Mercedes lefelé bővít: itt a 129 lóerős C-osztály

Rendes, hátsókerekes Mercedesből rég árultak olyan lefosztott kivitelt, amihez automataváltót sem lehetett kérni. Most itt van, ő a C 160.




Hogy ne tűnjek rosszindulatúnak, kezdem azzal, hogy a Mercedes-Benz C-osztálya mostantól ötféle új verzióban készül. Vannak erősebbek is, de kezdjük az alapmotorral, a C 160-asban az eddigi C 180 1.6-os turbós benzinmotorjának folytottabb változata dolgozik. 129 lóerős és 210 Nm nyomatékú, ami persze bőven elég, ha nem kell sietni. Előnye, hogy a szedán és a kombi kasztnival is elérhető, valamint az is, hogy jó kétezer euróval, azaz több, mint 600 ezer forinttal olcsóbb a C 180-nál. Hátránya, hogy hozzá nem lehet kérni automataváltót (pedig az még az alig 116 lóerős C 180 d-hez is kérhető) és az is, hogy a gyári adatok szerint többet fogyaszt az erősebb kivitelnél: vegyesben 5,2 literes értéket ígér 120 g/km szén-dioxid kibocsátás mellett a gyár. Az alapgép 100-ra gyorsulása 9,6 másodperc.[BANNER type="1"]


Új még a C 200 4MATIC és a C 220 d 4MATIC, amik az eddigieknél gyengébb motorjukkal olcsóbban elérhetővé teszik a cég összkerékhajtási rendszerét. A négyhengeres benzinesek új királya a C 300, motorja kétliteres turbós, ereje 245 lóerő, amihez 370 Nm nyomaték párosul. Ő már kicsit sem lassú; 5,9 alatt van százon, de elvileg akár 6,3 liter üzemanyaggal is beéri. Még nála is erősebb a C 450 AMG 4MATIC, amiben már 3,0 literes, V6-os biturbó motor dolgozik. 367 lóerős, de ennél is durvább adat a dízeleket megszégyenítő 520 newtonméteres nyomaték. 4,9 másodperc alatt gyorsul és 7,6 literes vegyes fogyasztást ígér hozzá a Mercedes. Az új modellek Németországban már rendelhetőek, hamarosan bizonyára hazánkban is megjelennek.

Balázs
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek