Kistesójára ütött az új Lexus RX

    2
    6

    A tavaly érkezett, a hibrid után turbós benzinessel is megjelent NX kompakt szabadidő-autó esetén még csak kóstoltatta legújabb dizájnjával a vevőket a Lexus. A formavilág egyértelműen bejött, sikeres az NX, most pedig hozzá hasonló megjelenéssel, persze egy kategóriával nagyobb méretben debütált a negyedik generációs RX. Utóbbival nyilván nem hibázhatott a Lexus, ez a sorozat a márka slágere, eddigi eladásainak harmadát adta az RX széria.[BANNER type="1"]
    Teljes műszaki specifikáció még nincs, a méretek azonban már ismertek, 4,9 méteres hosszúságával 12 centivel nagyobb elődjénél, a szélesség (1895 mm) mindössze 1 centit nőtt, az 1690 mm-es magasság változatlan, a 2790 mm-es tengelytáv azonban 5 centivel növelt. A teljesen új beltér nem csak frissebb, tágasabb is. A műszerfal közepére 12,3 colos kijelző kerül. A sebességváltó karja előbbre került a tér növelése, illetve praktikusabb hasznosítása érdekében. Sok más mellett hátra is kérhető ülésfűtés, választható nyitható panorámatető, távolságtartós tempomat, sávtartó asszisztens és holttérfigyelő is.
    A motorpalettáról annyit lehet tudni, hogy a 3,5 literes V6-os, Atkinson ciklusú, alacsony fogyasztásra optimalizált szívó benzines 300 lóerős az RX 350 esetén, a 450h-nál pedig villanymotor is fog hozzá társulni. Utóbbi a márkától és a Toyotától ismert, fokozatmentes osztóművel, előbbi nyolcsebességes automataváltóval érkezik majd. Az elöl MacPherson, hátul kettős keresztlengőkaros futóműhöz opcionálisan adaptív csillapítás és változó áttételű kormánymű is rendelhető, az F-Sport verziók aktív kanyarstabilizátorokat kapnak az egyedi 20 colos alukerekeikhez, illetve egyéb egyedi kiegészítőik mellé. Bár az új RX már most megmutatta magát, a piacra csak jövőre várhatjuk, addig pedig minden bizonnyal további részleteket is megtudhatunk még róla.
    Előző cikkKisebb, turbós motort kap, de nem lesz hibrid a Porsche 911
    Következő cikkA Ford varázsolt egy új Galaxyt
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    2 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Én kezdem érteni a Lexust. Nem akar a német prémiumra hasonlítani sőt saját kinézete van, nekem egyre jobban tetszik, persze nem ebben a színösszeállításban. Az orsós hűtőmaszk, máshol predátor szájnak hívott, kezd tetszeni nem a megszokott. A németek azért nem veszik mert ők alapba német autót vesznek ebben a kategóriában pláne, nem is az ő piacukon kell tarolni vele mert ott csak némettel lehet.
      A formavilága is meggyőző nekem.
      Én alapban európai autó lobbista vagyok de használtan mikor már nyomottabb az ára német helyett ilyet vennék és azt hiszem Volvo XC 90 helyett is. Árkategóriában már az új Espace is ott van az is tetszik mint a Volvo, de valahogy ez most inkább.

    2. Élek,szögletek,hullámok…De az igazi mélyűtés az az „izé”szinű belsőkárpit.Kurva sok szakét ittak a japcsik ha ezt izzadták ki magukból.Ehhez képest a 2015-ös Honda CR-V egy szemet nyugtató „alkotás” a maga konzervatív megjelenésével.