hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapSzerinted mi lesz az Év Autója 2015?

Szerinted mi lesz az Év Autója 2015?

Az Év Autója díj 2015-ös nyertese hétfőn kiderül. Lamentáljunk egy kicsit, vajon melyik modell lehet a kitüntetett. Voksolj, hogy te mit vársz!





December közepe óta tudjuk, hogy mely hét modell közül kerülhet ki az Év Autója 2015 díj nyertese. Az 58 zsűritag tegnap délig kellett leadja végső pontozását. Ezt követően hétfőig szünet következik, s miként az már 2012 óta hagyomány, a Genfi Autószalon területén, ám még a szalon nyitása előtt, hétfő délután fogják kihirdetni a pontozás összesítéséből születő eredményt. Alább a versenyben lévő modellek, most még esélylatolgatás, személyes vélemény, így befolyásolás nélkül. Mind remek autó, de vajon melyik lesz az Év Autója 2015? Melyiknek adnád te a címet?[BANNER type="1"]




















Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

12 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hogy mi innovatív van benne? Nos, ha a [b]dizájn[/b], és a védő [b]AirBump[/b] (amelyet, ha kevésbé feltűnőre csinálnak, pár év múlva akár bevett dologgá is válhat) nem lenne elég, akkor ott vannak például a [b]súlycsökkentés[/b] terén alkalmazott forradalmi [b]új megoldások[/b] és [b]anyagok[/b], ami a [b]jó kis 1200-as motor[/b]ral [b]jó fogyasztási adatok[/b]at ad.

  2. Milyen Mazdákat? Egy darab 2es jött ki 2014ben, a többi mind öreg. ÉS egyik se mutatott semmi kiemelkedőt, korrekt tetszetős autók, ennyi.

    Koreára egy példa: Kia Optima Vs Avensis. Nem kérdéses hogy melyiket választanám. 2014ben egyébként a Hyundai és a Kia külön is közel annyi autót adott el az EU-ban, mint a Toyota (http://www.acea.be/press-releases/article/passenger-car-registrations-5.7-over-twelve-months-4.7-in-december). Csoportszinten elég meredek a különbség.

    És pl az optima igen jó lett kívül belül (kiscit egy Lexus ES koppintás, ami cseppet sem szégyen), és a Ceed isnagyon rendben van. Mellettük ott a sok fura formatervű és kopogós/eklektikus belsejű új toyota, azon kívül hogy valaki nem olvas híreket és nem akar márkát váltani nem szól sok érv még mellettük…

  3. A CRV egy elég nagy nulla. Az új is. Az egyetlen dolog ami elismerésre méltó az az 1.6os dízele, az is csak kategóriájában… A Jazz, hát nem tudom. Én az összes ilyen semmilyen tömegautót kihagynám. CX3 pedig még ma sem is kapható…

    Összességében japánból semmi érdemeleges sem érkezett 2014, mintha elfelejthettek volna autót gyártani. Közben a Hyundai lelép a Toyotát európai eladásokban. Szerintem lassan az Infiniti marad egyedül érdemleges japán gyártó.

  4. Nálam azért ezek még labdába rúgtak volna:Honda CR-V,Jazz III,Mazda 2,CX-3.És nem akarom a citroen fanokat megbántani de ez a cactus…. hát inkább hasonlít egy bútorra mint autóra.Szóval szerintem ez is olyan,hogy az győz aki többet „csenget” a zsűrinek.

  5. Az elmúlt 10 évben minden VWről ezt írták, pedig volt köztük pár kifejezetten gyenge eresztés. Az hogy az újságírók ömlengenek már régóta nem hoz lázba. Az előző Passat is jól nézett ki bemutatásakor, de azért legtöbb prémiummodelltől fényévekre volt, pl a belső kidolgozottságában. És azért ahol Passatot találsz a szalonban ott valszeg egy A4esért se kell messzire menned… 🙂 Szal nem nehéz összevetni…

  6. Ha korrekt szavazás lesz, akkor erről a listáról nem nyerhet más, mint a VW Passat, méghozzá toronymagas fölénnyel. Ehhez nem kell más, mint elolvasni egy másik szaklapban megjelent cikket, amit éppen az Év Autója választás magyar zsűritagja írt. Ő amúgy nem kedvelei a VW-t, de azt írja, hogy ha tárgyilagosan nézi, nincs olyan pontja, amibe reálisan bele lehetne kötni, minőségben pedig veri a Mercedest és a BMW-t.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek