kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapLézerfényszóróval és dízelmotorral is jöhet az új Audi R8

Lézerfényszóróval és dízelmotorral is jöhet az új Audi R8

Alapáron LED-, opciósan lézerfényszóróval érkezik, márciusban a Genfi Autószalonon debütál az Audi R8 második generációja.




Közel kilenc évvel ezelőtt, 2006 őszén a Párizsi Autószalonon debütált, 2007 óta készül az Audi R8, amelynek második generációja hamarosan, március elején a Genfi Autószalonon fog bemutatkozni. Gyári forrásból egyelőre szinte csak sziluettje ismerhető – ami nemigen fog különbözni az első generációétól. Most – a múlt heti lebukás után – viszont egy kicsit fellebbentette a második generációs R8-ast takaró leplet az Audi, s fényszóróját már megmutatta, annak részleteit is közzétette.



Bár limitált szériában már az első R8 is kapható volt lézerfényszóróval – annak érdekében, hogy a BMW i8-at megelőzze, az Audinál az új R8 lesz az első – már újonnan is opciós lézerfényes modell. Az új R8 már a kezdetektől is alapáron LED, opcióként lézerfényszóróval jön, ahogyan a konkurensnek tartott i8 is kapható. Az Audi LED fényszórója oldalanként 37 diódát ígér, míg az opciós lézerfényszóró a ledeshez mérten is csaknem duplázott fényerőt.
[BANNER type="1"]



Az már csak pletyka, hogy az új R8 kínálatából állítólag kiesik a 4,2 literes V8-as, s a második széria kezdetben csakis a V10-es 5,2 literessel (580 LE) lesz elérhető. Idővel pedig kisebb benzines, turbódízel, valamint a hatalmas élményt hagyó BMW i8-ra válaszul konnektorból tölthető hibrid variáns is várható, minden bizonnyal V6-os vagy négyhengeres turbós benzinessel. Genfben állítólag kizárólag elektromos e-tron verziót is kiállít majd az Audi, amelynek piacra kerülési ideje akár a V10-es csúcsbenzinesével egyező, még idei is lehet.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek