hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapHét autó, amiből Év Autója 2015 lehet

Hét autó, amiből Év Autója 2015 lehet

Szűkítette listáját az Év Autója díj zsűrije. Mostantól már csak az kérdés, hogy a döntőbe jutott hét modell közül melyik lesz majd az Év Autója 2015.


Míg a mai napig több mint 30 autó versengett még az Év Autója 2015 díjért, mostantól csupán 7 modell, a döntősök sorrendjén kell töprengeniük a zsűritagoknak. Az idén jelölt 31 újdonságból a BMW első fronthajtású modelljének számító 2-es Active Tourer, az egyedi Citroën C4 Cactus, az új Ford Mondeo, a Mercedes-Benz C-osztály, a Nissan Qashqai második generációja, a Renault Twingo harmadik kiadása és a Volkswagen Passat B8 verseng még a díjért.[BANNER type="1"]


Hazánkat Csikós Zsolt (Totalcar) és Gajdán Miklós (Autómagazin) képviseli a nemzetközi bizottságban. A zsűritagok február 27-én délig kell leadják végső pontlistájukat, valamint az azt alátámasztó érvrendszert. Ezt követően a Genfi Autószalon nyitása előtt, annak előcsarnokában, március 2-án délután jelentik majd be a végeredményt, hirdetik ki, hogy mely modell viselheti az Év Autója 2015 címet.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Twingo vagy Cactus.

    A többi teljesen érdektelen. Konkrétan ha a dögunalmas porszívófej elejű Passat nyeri, vagy az elcseszett Aston Martin imitátor, turi butik belsejű Mondeo, akkor vége van a világnak.

    A Peugeot 308 nem volt rossz tavaly, összességében nagyon jó kocsi, vezettem, csak a franciagyűlölők fikázzák, akik sosem ültek benne.

  2. Jó! A Passat és a Mondeo azonos kategória és nem mondható prémiumnak. Még a C osztály fér bele a kalapba. A Twingo a BMW és a Citroën (némi fenntartással) lényegében folytonos előd nélküli autó agyártóknál. Én közülük választanám valamelyiket. Ez azonban csak a járatlan út tiszteletének szól. Így nálam a sorrend Twingo, Cactus, BMW 2-es AT. De a Renault-t csak második autónak tudnám elképzelni. Így nem teljes értékű. Igaz abban a produkcióban érdekes, szerethető darab. A Cactus nagyon előre mutató, főleg a sűrített levegős változat, de kissé igénytelen, spórolós a kivitelezés, viszont dizájnban jeles. A BMW viszont nagyon jó autónak tűnik, csak nem egy új koncepció úgy általában, mindössze a gyártónál. A többiről is el lehet mondani több jó dolgot is.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek