hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapLED fényszóró már a Mazdától is

LED fényszóró már a Mazdától is

Japán vezető számítógépes és elektronikai szakkiállításán, a CEATEC JAPAN 2014-en mutatkozott be a Mazda új adaptív LED fényszórója.




Az új Mazda2 és a nagyon várt negyedik generációs MX-5 már a Párizsi Autószalon előtt bemutatkozott, technikai újdonságát, a már számos egyéb autógyártó által már alkalmazott LED fényszóróját pedig a helyi CEATEC 2014 elektronikai szakkiállításon leplezte le a Mazda.


Az új fényszóró csatlakozik azon biztonsági rendszerek sorához, melyet összefoglalóan a márka csak i-ACTIVSENSE-nek hív. Az adaptív LED-es (ALH – Adaptive LED Headlight) fényszóró-rendszer technológiája négy, egymástól függetlenül irányítható részre bontja a lámpában lévő LED-ek csoportját. Ugyanúgy, mint a mostani Mazdákban már elérhető automatikus távolsági fényszóró, az ALH is kamerán keresztül figyeli az autó előtt és mögött haladó forgalmat. De ahelyett, hogy a távolsági fényszórót teljesen lekapcsolná, hogy elkerülje a másik vezető elvakítását, az ALH csak a szemből vagy oldaról érkezőket zavaróan világító LED-eket kapcsolja le, így a távolsági fény mindig világít, ezzel elősegítve a biztonságot és a látást a sötétben, amikor a legtöbb végzetes baleset történik.
[BANNER type="1"]
Az ALH széles tartományban világító tompított fényszórót is kínál. Ehhez LED-eket alkalmaznak a lámpák oldalán, melyek oldalirányban is képesek világítani szemben a hagyományos lámpákkal. Autópályán egy másik ALH funkció is rendelkezésre áll: nagyobb sebességnél automatikusan emeli a fénycsóva magasságát, hogy bevilágítsa a táblákat, vagy az akadályok előbb észlelhetőek legyenek.



Az ALH mellett a Mazda a CEATEC JAPAN 2014-en egy speciális Mazda3-at is bemutat, amelyet automatikus vezetőrendszerrel szereltek fel. Az automatika folyamatosan precíziós GPS támogatással figyeli a jármű helyzetét, és mozgás-ellenőrző technológiát használ, hogy meggyőződjön a vezető pillanatnyi állapotáról. A rendszert arra tervezték, hogy segítse a vezetőt, és általa elkerülhetőek legyenek a vezetési hibák, illetve csökkentse a balesetek kockázatát. A Mazda is gőzerővel dolgozik tehát az autonóm, önvezető autók fejlesztésén.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek