kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapOpel Astra K: jövőre debütál, 2016-ban jön

Opel Astra K: jövőre debütál, 2016-ban jön

Még mintegy másfél évig marad a mostani Opel Astra, az első ízben nem német autó K nemzedék a jövő évi Frankfurti Autószalonon debütál.


A Kadett betűsorát az F-től folytató Opel Astra jelenleg – az egyesnek olvasható I-t kihagyva – J nemzedékével fut. Úgy tűnik, még egy meglehetősen bő évig lesz kapható, ugyanis az egyetlen frissítést a szedán érkezésével megélt sorozatot csak 2016 legvégén váltja majd a már korábban, jövő ősszel a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó K generáció.
[BANNER type="1"]
Az új Astra állítólag a Monza stílustanulmány alapján látványosabb külsővel várható. Formajegyei között az Adamtól ismert orrkialakítás is feltűnhet. Dizájnja – most először – teljes egészében Németországon kívül készül, s szintén újdonságként egyetlen variáns gyártása sem lesz német, az új Astra Angliában (Ellesmere Port) és Lengyelországban (Gliwice) fog készülni. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy a mostaninál valamivel méretesebb karosszériájú, tágasabb utasterű Astra állítólag 100 kilogrammal apasztott tömeggel jön. Ez jelentős, ám ha csak ennyit fog tudni ledobni súlyfeleslegéből, akkor még mindig a kategória nehezebb modelljei közé fog tartozni.



Futóműve elöl marad MacPherson, hátul a mostani Watt-rudas csatolt lengőkaros rendszert igényesebb multilink váltja. Új, mindössze 37 kilogramm tömegű hatsebességes kézi váltó érkezik a kínálatba, amelyben az Adam Rocksban már próbált, s kellemesnek bizonyult, addig az új Corsa kínálatában is megjelenő 1,0 literes, 115 lóerős szentgotthárdi turbós benzines is elérhető lesz.


Az új Astra szokás szerint elsőként ötajtósan várható a már említett jövő őszi bemutatkozással, 2016 év elei piacra lépéssel. Aztán jön majd a Sports Tourer kombi, a GTC kupé és a szedán, valamint a sorozat csúcsaként – a konkurensekhez vélhetően igazodva ötajtósként is – az OPC. A paletta kiteljesedésével – s majd nyilván egy frissítéssel – az Astra K egészen a 2020-as évekig az Opel kínálatának része és legfontosabb modellje lesz.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek