hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapFarmotor, hátsókerékhajtás és öt ajtó, itt az új Renault Twingo

Farmotor, hátsókerékhajtás és öt ajtó, itt az új Renault Twingo

Mindenképp jobb helyzetben van a harmadik, mint a második volt, elődjénél nagyobbat szólhat az új Renault Twingo.




Legtöbb részletével bemutatkozott a Renault Twingo harmadik generációja, ami a teljesen saját és egyedi, az egyterű jellegű kisautók szegmensét 1992-es bemutatkozásával és 1993-as megjelenésével megnyitó első generáció és az újabb forradalmat már nem hozó, 15 év után 2007-ben megjelent második generáció után most először ötajtós. De nem csak ebben nagyon más a harmadik generációs – a másodikhoz hasonlóan Szlovéniában készülő – Twingo, mint elődei, hanem abban is, hogy a smarttal közös fejlesztés. Így az orrmotor/elsőkerékhajtás sémát farmotor/hátsó hajtás váltja fel, sőt, inkább tengelyek közötti motor, ami a csomagtér alá került; a szereléshez egy speciális megoldással a kuplung/váltó lecsatlakoztatása nélkül 15 centis süllyeszthetőséggel, s igen jó 45/55 arányú tömegeloszlást adva.



A 3,59 méter hosszú harmadik generáció 16 centiméterrel hosszabb az első és eredeti Twingónál, a másodiknál pedig 10 centivel rövidebb, de utastere 33 cm-rel hosszabb. A 2,49 méteres tengelytáv az első Twingóhoz mérten 14,5 és a másodikhoz képest is 12,5 cm többletet mutat. A városi manőverezhetőség minden eddiginél jobb, ugyanis a hajtás nélküli első kerekek szokatlanul nagy, 45 fokos szögben tekerhetők ki, így a fordulókör-átmérője mindössze 8,6 méter.



Ahogyan az a miniautóknál már-már elvárható, mind az utastér, mind a rejtett kilincsesen ötajtós karosszéria temérdek személyreszabási lehetőséget kínál. Választható a tükörházak színe, temérdek külső díszítés, vonóhorog nélküli kerékpártartó, az utastérbe érintőképernyős navigáció, R-Link rendszeres érintőkijelző, okostelefontartó és számos egyéb is. A kesztyűtartónak nem csak a belseje flokkolt, fedele is kárpitozott, sőt, az egész zseb táskaként kivehető. Ajtózseb hátra is jutott. Sok, összesen 52 liternyi (kategóriarekorder) az utastéri pakolóhelyek térfogata. Középső tároló nyugodtan kerülhetett a hátsó utasok közötti lábtérbe, ugyanis a Twingo továbbra is csak négyüléses, négy felnőttnek kényelmes helyet ígérő. A 219 literes csomagtér bővítéséhez a hátsó üléstámlák 50:50 arányú osztással síkba fektethetők. Lefektethető az első utasülés támlája is, így a raktérhosszúság ott 2,31 méteres lehet.



[BANNER type="1"]
Motorból kétfélét kínál a Twingo, most először mindkettő háromhengeres. Az alapgép 1,0 literes és 70 lóerős szívó, az erősebbik az Energy sorozat 0,9 literes, 90 lóerős TCe turbómotorja. A váltók kezdetben csakis ötsebességes kézik, jövő évtől EDC kettős kuplungos automata is lesz. Mindkét motor a teljes élettartamot kiszolgáló láncos vezérlésű, 20 ezer kilométeres szervizperiódusú. Alapáras az ESP és a visszagurulás-gátló, opcióként tolatókamera és sávelhagyásra figyelmeztetés, első-hátsó parkolóradar is szerepelhet. A futómű inkább smart, mint Renault-eredetű, az első MacPerhson rendszert DeDion hátsó egészíti ki, a felnik a korábbiaknál nagyobbak, 15-16 colosak – amelyek miniautós mércével bizony nem aprók.



Sajtóanyaga alapján ígéretes, vonzó városi mininek tűnik az új Twingo, személyesen szeptember második felében ismerhetjük meg nemzetközi bemutatóján – rögvest be fogunk számolni a tapasztalatokról. Aztán már csak az ára lesz kérdéses, hogy végképp kiderüljön, lesz-e belőle ismét slágermodell, olyan ikon, mint amilyen a rekord hosszú ideig Franciaországban 2007-ig, Uruguayban egészen 2012-ig gyártott első volt.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

5 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek