Különben szélesebb, laposabb, arányosabb lesz, egész biztos, hogy az új Skoda Fabia jobban fog kinézni az elődöknél. Ami persze nem nagy szám
Tökélyre fejlesztik a csehek a szivárogtatást – bár a harmadik generációs Skoda Fabia hivatalosan csak az októberi Párizsi Autószalonon debütál, de már mutattak róla gyári rajzot, megvillantották az első lámpáját, majd a hűtőmaszkját és a géptetejét is. Azután, hogy kiderült: a könnyített friss széria jóval takarékosabb lesz az elődjénél.
[BANNER type="1"]
Még az is lehet, hogy javul a hátra-oldalra kilátás
És most íme még két részletfotó, s láthatjuk, tudhatjuk, hogy integrált irányjelzős a visszapillantó tükör, mögötte kis fortocska lapul, illetve menő törésvonal fut hátrafelé az autó orrától, minden olyan éles, határozott, mint a Rapid és az Octavia esetében is. És a C-oszlop ugyancsak rapidosan-octaviásan változott. Hát így. Lehet tippelni, mi lesz a következő, amit megmutatnak a csehek, mondjuk a hátsó ablaktörlő? Amúgy sanszos, hogy – virtuálisan – bőven október előtt abszolút lehull a lepel, várjuk, hiszen fontos modell a Fabia, mi is ezért foglalkozunk vele ennyit.






Hátulról egy fokkal jobb.
http://kepfeltoltes.hu/140819/fabia3_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/140819/fabia3-1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Ez idáig a szokásos lógó pöcs orr meg valamelyik ezredforduló előtti kis Fiat hátulja.
Amit legközelebb látni fogunk azt nem tudom mi lesz de az ára biztosan nem.