Napfénytetős, újszerű Renault 25 1986-ból, mindössze 11 ezer kilométerrel. Az autó Hollandiában, első tulajdonosának garázsában töltötte élete zömét, most az Egyesült Államokban eladó – még számos kép róla galériánkban
Az Egyesült Államokban eleve nem egy gyakori autó a Renault 25-ös, azaz a Vel Satis elődjének számító Safrane elődje, de a képeken látható példány igazán különlegesnek számít. A szériáról érdemes tudni, hogy az R25 a Renault nyolcvanas évekbeli nagyautójaként számos elsőséget tudhatott magáénak – ötajtós karosszériájával, ívelt hátsó szélvédőjével egyedinek számított, s ez volt a Renault első olyan modellje, amely szélcsatornás tervezéssel készült, így aztán igen jó, Cd=0,31 légellenállási együtthatójú, a GTS kivitelek pedig 0,28-as értékükkel, ha nem is hivatalosan, de a kor bajnokai voltak. Egy szép állapotban megőrzött példány mindenképp sokat ér, ám a fotókon szereplő, Hollandiában mindössze 11 ezer kilométerrel, egy hagyatékból talált teljesen újszerű darab igazán értékes lehet.
Ezek a fotók még a fellelési helyen, Hollandiában készültek
Fellelője egy amerikai állampolgár, aki Miamiba szállította a francia autót, s ott állítólag már forgalomba is helyezte, s nemrégiben az ebay aukciós oldalon is árverésre bocsátotta. Az 5000 dollárról (~1,2 millió forint) indult licitálás 8999 dollárig (~2,1 miliő Ft) futott, ám nem érte el a tulajdonos által meghatározott – egyelőre ismeretlen – minimálárat. Érthető is, hiszen az portéka valóban újszerű, minden eleme mesés. A hifi külön tanulmány mechanikus potmétereivel, külső hőmérővel kombinált folyadékkristály-kijelzőjével és az először itt megjelent, alapjaiban máig élő, s már a Daciákban is jelen lévő kormányoszlopi távirányítójával. [BANNER type="1"]
Hívogató, a nyolcvanas évekbe varázsoló az újszerű beltér
Az R25 egyébként nem csak részleteivel, például elöl egyetlen érintésre végigfutó, automata elektromos ablakemelőivel volt különleges ajánlat, kényelmével és az ahhoz társuló egészen jó menetdinamikájával is jó kombinációnak számított. Hosszában beépített 2,0-2,2 literes négyhengeres benzines és 2,1 literes dízelmotorok adták kínálatának – és eladásainak – zömét, a csúcsverzió 2,5 és 2,8 literes V6-os benzines volt. Mindegyik motort hosszában építették be, a hajtást pedig kézi vagy automata váltón keresztül az első kerekek kapták. Utóbbi miatt a V6-osoknál sokan panaszkodtak is a kormány gázadásra cibálására.
Kevés, mindössze 11 ezer kilométer, komoly hifi folyadékkristályos kijelzővel, az R25 volt az első Renault, ami hangüzenetes figyelmeztetéseket is tudott
Az eladásra kínált GTX józan középút, 2,2 literes (természetesen még 8 szelepes és négyhengeres) motorja 125 lóerőt és 182 Nm nyomatékot tudott, illetve vélhetően tud még ma is. Az ötsebességes kézi váltós 10,3 másodperc alatt ért ezzel a motorral 100 km/órára és 197 km/órás végsebességet tudott, az eladó példány viszont automata váltós, így minden bizonnyal érezhetően lomhább, ám a lágy futóműhöz passzolóan komfortosabb vezethetőségű autóvá teheti az R25-öst. Az 1986-os gyártása után alig használt, majd közel három évtizeden keresztül garázsban megőrzött példány valóban egyedi, hiszen az 1983-1992 között gyártott széria legtöbb tagja már az enyészeté és a rozsdáé lett. Vajon mennyiért adná oda tulajdonosa, ha 8999 dollár nem volt elegendő érte? Tán 10 ezer dollár, (~2,4 millió Ft) lehetett a minimálár? S vajon van vevő az Egyesült Államokban, akinek megér ennyit egy francia autó?
„ekkor is szembetűnő a különbség a maiak javára. legalábbis a komfortérzet terén.”
Lol, édes öcsém, ekkora baromságot rég olvastam! 😀 Szerintem te maximum bicikliben lehetsz otthon, mert 400 USD-ért legfeljebb olyan kocsit kapsz, amit elloptak, elpusztítottak, megtaláltak, lusták eltolni a bontóig! Nézz már egy hahu USA-t könyörgöm, mielőtt ilyen ökörséget leírsz.
Ez az R25 pontosan ugyanolyan, mint az enyém volt. Még a színe is. Életem legfiatalabb autója volt, egyszámjegyű korral. Életemben autóval ennyit nem szívtam és nem nyúlt a zsebembe, mint a „rönci”. A k****a anyját. :/ Ez egy szemét. Dugig elektronikával, beszélő computerrel, fos automata váltóval, á, nem 9K-ért, ingyen sem kéne! Egyébként a világ egyik legkényelmesebb autója, talán a mai E vagy S classe (!) közelíti meg kényelemben. Azok a hatalmas puha plüssfotelok a lágy, hosszú rugókkal valami elképesztő komfortérzetet adnak az embernek. Ehhez nagyon értenek, de sajnos semmi máshoz. Fékek tragédia (dobfék hátul…) váltó tragédia, computernek baja ne legyen, mert epoxival ki van öntve az egész, javíthatatlan, igaz, ha megy, nagyon nagyon megy. Lehet, hogy tíz alatt van százon, nem tudom, de érzésre borzalmasat lép, még ezzel a váltóval is. Ha megy… mert szeret megállni. Ilyenkor ékes francia nyelven közöl valamit (ulálá, keszköszé, zsönöszé dö szervisz, oszt’ nem mégy onnan sehova.) te meg anyázol és újra megbánod, hogy valaha pénzt adtál ezért a sz**rért. Franciát soha de soha többé.
Nem szeretem a francia autókat, de ezt, elfogadnám.
Kitűnőek a galériában készült képek. Kár, hogy csak kevés autóról készülnek ebben a méretben.
[b]„S vajon van vevő az Egyesült Államokban, akinek megér ennyit egy francia autó?”[/b]
Nincs! Legalábbis használni, munkába járni nincs. Műgyűjtő igen, az esetleg megveszi, főleg ha európai származású az illető.
Hasonló korú, állapotú, és futású amerikai autót (Buick) az egyik ismerősöm 400$-ért vett.
Az USA-ban egy átlagautónak, mint használati tárgynak kb. annyi a becsülete, mint nálunk egy kerékpárnak. Rossz helyen árulja, jobban járt volna, ha Európában hirdeti meg.
A technika sajnos már elavult, az újabb típusok a volánja mögött ülve nagyságrendekkel több komfortérzetet kap a vezető, hiába a kellemesnek tűnő ülések, ez egymagában kevés.
Ehhez nem is kell 28 évet visszamenni, elég 10-et is, már ekkor is szembetűnő a különbség a maiak javára. legalábbis a komfortérzet terén.