Néhány évvel ezelőtt a többség által semmibe sem vett koreai kacat volt, manapság egyértelműen minőségi és már másodszor Superbrands díjazott a Hyundai
Miután tavaly első ízben elnyerte a Superbrands és a Business Superbrands címet, a hazai üzleti élet rangos szakembereiből álló zsűri idén ismét méltónak találta a Hyundait, hogy a fogyasztók és a szakma által adható egyik legmagasabb elismerésben részesüljön. A díjakat az év végén, ünnepélyes díjátadó keretében veheti át márka képviselője.
[BANNER type="1"]
„Tavalyi sikerünk után külön megtiszteltetés, hogy ismét bekerülhettünk Magyarország legszínvonalasabb márkáinak körébe. A Superbrands talán a legmagasabb szintű elismerés a világon, amelyben fogyasztói márka részesülhet. Sikerünk nem csak a Hyundai globálisan elismert, kiemelkedő minőségű termékeinek és szakadatlan innovációs lendületének köszönhető: a kitüntetések munkatársaim odaadó erőfeszítéseit, és természetesen ügyfeleink kitartó hűségét és bizalmát is dicsérik” – hangsúlyozta Kovács Pál, a Hyundai Holding Hungary Értékesítési, Marketing és PR-vezetője.
Magyarországon először tíz éve, 2004-ben adták át a Superbrands díjakat; a legkiválóbb üzleti márkáknak járó Superbrands Business pedig hét évre tekinthet vissza. A Superbrands különlegessége, hogy pályázni nem lehet, kizárólag szakmai szempontok alapján jelölik az esélyes márkákat. A Superbrands programot közel két évtizede, 1995-ben indították útra brit marketing és kommunikációs szakemberek. Ma már 5 kontinens 88 országában, Angolától az Egyesült Arab Emírségekig, Ausztriától Vietnamig jelent nehezen megszerezhető exkluzív minősítést a Superbrands cím. 2013 óta reprezentatív közvéleménykutatás is támogatja a díjat; az online felmérésen a fogyasztók közvetlenül mondhatják el véleményüket az érintett márkákról, és a Hyundai idén, akárcsak tavaly, a végfelhasználók elismerését is elnyerte.














































