szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapÍgy szól a Volkswagen Golf R 400 Concept

Így szól a Volkswagen Golf R 400 Concept

A Pekingben debütált Volkswagen Golf R 400 ezúttal Bécsben tűnt fel. Hangját videó örökítette meg.


Pekingben pózolt először a Volkswagen Golf R 400, azaz a kétliteres turbómotorjából 200 lóerős literteljesítményt kipréselő über GTI. Az idén 40 éves Golf természetesen máshol is fel-feltűnik eddigi legerősebb utcai koncepciójával, amelyről nemcsak azt híresztelik a gyáriak, hogy megvalósulhat, hanem azt is, hogy akár a modellnévből eredőnél is több lóerő lehet benne. Felröppennek persze időnként olyan pletykák is, hogy majd akkor valósulhat meg, ha lesz hozzá elég masszív váltó, ám aggódni nem kell, a Passat B8 kapcsán már látható is, hogy van ehhez illő váltójuk a wolfsburgiaknak, így nyugodtan lehet nyálat csorgatni, ha feltűnik valahol a Golf R 400 Concept.[BANNER type="1"]


Most épp Bécsben tűnt fel, s egy videócska meg is örökítette, hogy mi hallható parkolgatás közben. Nos, motorhang kevéssé vehető ki. Ahogyan az egy négyhengeres turbómotornál jellemző, inkább a komponált kipufogóhang hallatszik – kívülről. Belülről pedig majd meglátjuk, hogy milyen rezonátor, netán milyen generált, digitális motorhang fog megszólalni, ha majd közelebb kerülünk a debütáláshoz, ami sanszosan egy évnél hamarabb itt lesz.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nagyon durva ez a golf. Nekem is van egy IV Golfom és imádom. Persze a többi is bejön! Nagyon sokan szeretik a golfokat és meg is tudom érteni őket. Remélem látni fogok pár különleges darabot július 1-jén a Top Gear Live-on. Ha nem lesz 1 golf se akkor soha többé nem nézek Top Gear a Tv-ben… 😀 Bár szerintem ahogy a fiúkat ismerem el is fogom felejteni hogy nincs egy golf se mert akkora show lesz 😀

  2. Tőled is megkérdem: ugye azért nem nézed le azokat, akik másképpen gondolják, mint te? Mondjuk akiknek az autózás még mást is jelent, mint zöld levelek gyűjtögetését és A-ból B-be jutást egy bádogdobozban?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek