Mi nem vonalakat látunk, mi a fényt látjuk – így szól a Bentley fellengzős szövege
Sivatagos beetető kép után most egy fekete-fehér beetetővideóval állt elő a Bentley. Akárki akármit mondhat, biztosan lesz Bentley SUV, és már nem is annyira sok idő múlva.
Nem újdonság sem a Continental GT stílusában megrajzolt első fényszóró, sem a Mulsanne méltóságteljes hűtőrácsa a brit batáron, de ennél többet sajnos most sem tudtunk meg róla. Annyi viszont egyértelműen átjön, hogy a Volkswagen leányvállalata biztos a kocsi sikerében. Sőt, agy kicsit talán nagyképűek is a britek, de megtehetik, hiszen a piaci várakozások a gyár igazát támasztják alá.
[BANNER type="1"]
A videón ötküllős kerekeken gurul a még egyelőre névtelen SUV, a felvázolt vonalak szerint a Continentalhoz hasonló hátsó lámpákat fog kapni. Nem annyira terepjárós, hanem sportosan lejtős lesz a tetővonala, így inkább nevezhető crossovernek, mint SUV-nak. Gyártása 2016-ban indul, egy évre rá jön plug-in hibrid változata.






