csütörtök, február 5, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 579 Ft -
spot_img
KezdőlapKormányt, légzsákot és üléseket loptak egy Mercedes C63 AMG-ből

Kormányt, légzsákot és üléseket loptak egy Mercedes C63 AMG-ből

Akár gazdasági totálkáros is lehet a svéd C63 AMG, amelyből kilopták remek üléseit és vágott aljú, természetesen légzsákos volánját.


Egy feltört autó mindenképp keserű, gyomorszorító látvány. Pláne az, ha vandál módszerrel, üvegtöréssel nyitják ki, és pláne az, ha az autó különlegesség, például egy Mercedes-Benz C63 AMG. Múlt héten Svédországban azonban pont egy ilyennel járt úgy tulajdonosa, hogy azt félig kirabolva találta. Nem a táskáját vitték el belőle, hanem remek fogású, vágott aljú, amúgy légzsákot is rejtő kormánykerekét, szintén nem rossz mennyei vezetőülését és hátsó ülőlapját. Az utasülés maradt.[BANNER type="1"]


Bár a sztori hasonló ahhoz, hogy Audi RS4-esekből is loptak a közelmúltban üléseket, az indíttatás eltérő. Ezúttal ugyanis nem párban vitték az első kagylókat, s kellett a tolvajoknak a hátsó ülés fele is, azaz minden bizonnyal egy sérült példányhoz szállították az alkatrészeket a tolvajurak. Az Audikból azonban párban vitték a szintén remek, s a Volkswagen-konszern számos modelljébe könnyedén átcsavarozható első üléseket, amelyeket már az Audi sem gyártja. Alkatrészenként rendelhetők meg, s emiatt az üléseiktől megfosztott RS4-eseket a nyugat-európai biztosítók hajlamosak is gazdasági totálkárosként leírni. Lehet, hogy hamarosan elárasztják a piacot típusidegen üléses, ám olcsó RS4-esek? Ugyanúgy, ahogyan mondjuk az RS4-üléses SEAT Leonok, melyek esetén a tuningalkatrészekről aligha lesz számla.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek