Április utolsó hetében csak a benzin esetén, és csak egy kevéske áremelés várható, illetve leginkább az, hogy még az is elmaradhat
A húsvét utáni csonka hetet május 1. kapcsán még rövidebb, mindössze három munkanapos hét követi, s a töltőállomásokon sem kell komoly drágulásokra számítani. Miután e héten csütörtökön egységesen 3-3 forinttal nőtt a benzin és a gázolaj ára, a következőn mindössze a benzinnél és szerényebb mértékű áremelés várható.[BANNER type="1"]
A héten ugyanis a nemzetközi árak sem változtak komoly mértékben. A benzin dollárban számolt jegyzésára 0,8 százalékkal, a gázolajé mindössze 0,2-vel emelkedett. Közben a forint is alig romlott a dollárhoz mérten, 0,2 százalékos a visszaesése az előző héthez mérten. Fizetőeszközünkben így a benzinnél 1, a gázolajnál 0,4 százalékos drágulás látható beszerzési oldalon.
A kiskereskedelmi, azaz töltőállomási áraknál pedig a gázolajnál szinte biztosan nem várható drágulás, s a benzinnél is legfeljebb literenkénti 2 forintosra lehet számítani, de akár az is elmaradhat. Hogy mit hoz még április az üzemanyagárak szempontjából, az hétfőn kiderül, s a hosszú hétvége miatt az is biztos, hogy a következő héten legfeljebb szerdán lehetséges üzemanyagár-emelés. Amúgy ugyebár heti kétszeri korrekció lehetséges az idei évtől, melynek köszönhetően mind kevesebben ügyelnek az ármozgásokra. Érthető természetesen, hiszen – ahogyan azt már számtalanszor írtuk – több múlik a töltőállomások árszabásán, azonos átlagár mellett is könnyedén tapasztalható 30-40 forintos literenkénti áreltérés az egyes helyek között.

















