kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapHétvégén Sebesség Fesztivál

Hétvégén Sebesség Fesztivál

E hétvégén a Tököli Reptéren ismét Sebesség Fesztivál lesz. A drift szakág nyitófutamán több mint 60 versenyző mutatja meg képességeit.


A drift vitathatatlanul az egyik leglátványosabb autósport, ahol a pilóták óriási sebességgel dobják keresztbe versenyautóikat és tartják kontrollált csúszásban egymástól akár pár centire. A tököli drift-arénában a kijelölt tempós aszfaltos nyomvonalon minden mozzanatot végig tudunk követni a hétvégén, ráadásul a fejlesztéseknek köszönhetően nem csak az eddigi lelátókról, hanem egy újonnan kialakított emelvényről is szurkolhatunk majd kedvenceinknek.

A kétnapos rendezvény rengeteg programmal bővelkedik. Szombaton 201 méteres gyorsulási versenyt tartanak a száguldás szerelmeseinek, míg a drift pilóták az OB és nemzetközi futamokra melegítenek egész nap. A versenysportok mellett szombaton Citroën és Peugeot találkozó várja a nagyérdeműt és a német autómárkák rajongói is összegyűlnek a FritzenFest megmozduláson. A veterán és a tuning gépek között fokozott nyálcsorgatás jelentkezhet, így a nézelődés után remek felüdülést jelenthet a mókás RC Triál távirányítós verseny. Korlátozott számban drift taxizhatunk is kedvencünkkel, így azt is megtapasztalhatjuk milyen autópálya tempóban egy profi pilóta mellett keresztben élvezni.

[BANNER type="1"]
Vasárnap teljes gázzal indul az Országos Drift Bajnokság, mely mellett a King of Europe Street Legal és a női drift EB-n szurkolhatunk hazánk fiainak és lányainak. A drift szakág idei újdonsága, hogy a profik mellett már a SemiPro versenyzők is páros csatában döntik el a dobogós helyezések sorsát, így a nézők még több kiélezett és izgalmas futamot láthatnak. Természetesen az utánpótlásról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen a street kategóriában szintén komoly a felhozatal. Az Autó, Motor és Tuning Show szervezői sem lesznek tétlenek ezen a hétvégén, hiszen Carstyling autó-szépségversenyre is lehet jelentkezni.





Részletes programkiírás és nézői információk a Drifted.hu oldalon.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek