Messze még egy karlendítés, de a decemberi síbalesete óta több mint három hónapja kómában fekvő Michael Schumacher már az éberség és az ébredezés jeleit mutatja
Egy héttel ezelőtt arról írtunk egy orvosi vélemény alapján, hogy lassan ideje elengedni a december 29-én síbalesetet szenvedett, azóta agyödéma miatt megoperált, majd mesterséges kómába helyezett Michael Schumachertől. A héten felröppent – ma már tudottan kacsának számító – hír, hogy felesége a javulni nem látszó állapot miatt mintegy hárommilliárd forintos költséggel svájci otthonukban minikórházat alakít ki, hogy végre hazavihessék az F1-legendát, ám mint a legfrissebb – immár hivatalos közleményből kiderül, Schumacher állapota pont most kezdett javulni, hazaszállításáról pedig szó sincsen.
[BANNER type="1"]
Miként azt Sabine Kehm – Schumacher menedzsere – írja közleményében: „Michael állapota javul. Időnként a tudatosság és az éberség jeleit mutatja. Mellette vagyunk ebben a hosszú és nehéz harcban együtt a grenoble-i kórház orvosi csapatával, és továbbra is bizakodunk. Szeretnénk megköszönni a folyamatos támogatást. Ugyanakkor arra kérünk mindenkit, értsék meg, hogy nem árulhatunk el részleteket. Ez szükséges Michael és családja magánszférájának megőrzéséhez és ahhoz, hogy az orvosi csapat nyugodtan dolgozhasson”.
Michael Schumacher tehát marad a grenoble-i kórházban, hosszú (korábban is félreértésekre okot adó) ébresztési folyamata folytatódik, altatása január végén tért véget, azóta nem mesterséges, hanem természetes kómában van, mely része felépülésének, amiben továbbra is lehet bízni, amihez továbbra is lehet – korábbi szimpátiától függetlenül – drukkolni.









Drukkolok