Miként korábban részletesen kifejtettük, nem egy hétköznapi Volkswagen Eos volt a nyereményautó, az üvegtetős kabrió komoly átépítésen esett át tavaly
Minden eddigi rekordot megdöntött, azaz évről évre tapasztalható növekedését folytatta a márciusi Autó, Motor és Tuning Show. A Carstyling.hu Tuning Show néven indult, mára összesen kilenc rendezvényt tömörítő autós-motoros tárlattá nőtt AMTS 92 000 m2-es területen a Hungexpo összes jelentősebb csarnokát megtöltötte, de az épületek közötti szabadtéri területek is tele voltak – nem csak emberekkel, programokkal is.
Nokta Balázs, az AMTS főszervezője és társtulajdonosa, Kazi Róbert a Volkswagen marketingmenedzsere és Knezsik István az Autós Nagykoalíció elnöke (balról jobbra) az Eos átadásán
Idén minden eddiginél több, 44 000 látogató volt kíváncsi az AMTS-re, dübörgött cégünk pihenőstandja is, a Használtautó Kft. standján is több ezer ember fordult meg, hoszteszeink 1000 adag kávét, 800 pohár szörpöt, 200 csésze teát, 7000 cukorkát és 2100 darab csokit osztottak ki. Miként mi belépőket sorsoltunk olvasóink között, az AMTS szervezői a teljes árú jegyet vásárlók között a korábban bemutatott – ugyan nem egy korábbi show alkalmával, de általuk épített – Volkswagen Eos kabriót sorsolták ki a kiállítás zárónapján. Érdekesség, hogy a szerencse egy olyan hódmezővásárhelyi házaspárnak kedvezett, akik most először látogattak az AMTS-re. Véletlenül találtak rá az interneten, elmentek, a show is tetszett nekik, a nyereményt pedig alig akarták elhinni.
[BANNER type="1"]
Bujáki Istvánné jegyét húzták ki a sorsoláson, férjével járt az AMTS-en, az autót is vele vette át. Mint mondta, sofőrje is van a nyereményautóhoz
Az Eos kabriót a mai napon vehették át – a márkához passzolóan – a Porsche Hungaria Volkswagen átadótermében a Tuning Show szervezőjétől, Nokta Balázstól. Az átadáson jelen volt Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, a Magyarok a Világ Járműgyártásában betétkiállítás megálmodója és megszervezője is. Mint azt megtudtuk, a következő évi AMTS szervezése hamarosan indul. A cél természetesen az újabb kiállítói és látogatói rekordok megdöntése, hogy az idén felsorakozott 22 autómárka mellé a néhány hiányzó is elmenjen, s az Autó, Motor és Tuning Show ne csak a legnagyobb, hanem 100%-osan teljes értékű hazai autószalon legyen.
Két évvel ezelőtt egy Passat, most egy Scirocco épült át a Carstyling.hu Tuning Show arénájában, jövőre sanszosan utóbbi lesz a nyereményautó























Amikor megszólal a kibaszott irigy nagy magyar proli. Igaz Irob?
Vesekövük mindenesetre már nem lesz ezekkel a kerekekkel.
Szépen fognak kinézni ebben a „hülyegyerek” autóban!