Nem csak az orra új, teljesen friss, harmadik generációs a képen látható Renault Trafic
Belehúzott nagyobb méretű, korosabb modelljeinek cseréjébe a Renault. Imént mutattunk képeket a már 11 éves Espace utódjáról, most pedig befutottak azok az 1980-as debütálása óta 1,6 millió példányban elkelt, aktuális második generációjával 2001 óta kapható Trafic nyáron érkező harmadik generációjáról is. Természetesen ez is a Renault új márkaarculatát (New Brand Identity – NBI) hozza.
A hatalmas embléma mögött a jelenlegi hírek szerint csakis 1,6 literes dízelmotorok dolgozhatnak majd. Szimpla vagy akár dupla turbóval
Maradt a Trafic-jegynek számító púpos Jumbo-tető. A kétféle karosszériahosszúsággal és -szélességgel csak a gyártó 270 különféle verziót ígér, de lesz még temérdek gyárilag jóváhagyott és garanciával kínált átalakítás is.
Motorból csakis 1,6 literes dízel várható, alapnak a legutóbb a Fluence orrában próbált 136 lóerős ígérkezik, de természetesen elérhető lesz a Genfi Autószalonon debütált ikerturbós is, a fogyasztási értékek 6 liter környékén, a belépőnél az alatti kombinált adattal várhatók.
Kétféle hosszúsággal és magassággal, lemezelt vagy üvegezett furgonként, személyszállítóként, platósként, illetve fülkés alvázként is rendelhető lesz. Csak a gyárból 270 verzióval, számtalan utólagos felépítménnyel
[BANNER type="1"]
Az új Trafic által a Renault természetesen továbbra is őrizni kívánja az 1998 óta folyamatosan meglévő vezető pozícióját a kishaszonjárművek szegmensében, de ahogyan a mostani Trafic, a nyáron érkező is remek utasszálító, azaz egyterű is kíván lenni egyben.











Motorból csakis 1,6 literes dízel várható
Nem. Lesz 2.3dCi is, M9T motorkóddal.