Korábbi tanulmányok szerint az Audinál mérettől függetlenül hasonlóak a vonások, a képen az e-tron, ami a TT alá célzott újabb sportos modell koncepciójának tekinthető
Nem csak a teljesen új, immár MQB padlólemezre épülő harmadik generációs Audi TT debütált a Genfi Autószalonon, hanem (természetesen temérdek egyéb mellett) a Volkswagen Polo aktuális ötödik generációjának frissítése is, de a Volkswagen természetesen már tervezi annak teljesen új, már MQB, egészen pontosan a kisautókra méretezett MQB zero padlólemezen érkező hatodik generációját is. A platform egy sor új modellnek, például a TT alá pozicionált újabb Audi sportmodellnek alapjául is szolgálhat majd.[BANNER type="1"]
Tavaly Frankfurtban debütált az Audi Sport quattro. Állítólag ez is jönni fog, miként várható a TT alá méretezett, a majdani MQB zero padlólemezes Volkswagen Polóval közös bázisú sportmodell is
Bár a leghamarabb két év múlva várható – újabb réskitöltő – újdonságról most még igencsak kevés információ publikus, Dr. Ulrich Hackenberg, az Audi termékfejlesztési igazgatója szerint az új modell nem csak kisebb, de sportosabb is lesz az idén szintén teljesen megújult, harmadik generációjába lépett TT-nél. És ha valaki a TT-nél csak kevéssel nagyobb, de annál is vadabb, az R8-nál visszafogottabb gépre vágyik, számára is lesz valami az Audi kínálatában, a tavalyi Frankfurti Autószalonon debütált és gyártásban szintén 2016 környékén várható Sport quattro lehet majd az utóbbi kuncsaftok választása.









