A képen a két éve debütált EXP 9 F tanulmány, ami szerintünk nem igazán szép, de a célközönségnek nagyon bejött
A vevők már tűkön ülnek, alig várják a Bentley első crossoverének 2016-os bemutatóját. Az autó Angliában, a Crewe-i üzemben fog készülni és a cég vezetői azt nyilatkozták, hogy bár a fejlesztés legvégső stádiumában áll, de csak két év múlva lesz az új modell bemutatója.
A motorpalettára a Bentley mai motorjai várhatók, de mellettük elkerülhetetlen lesz egy dízel változat bemutatása is. Korábbi pletykák egy V12-esről szóltak, de sokkal valószínűbb, hogy a VW konszern 4.2-es V8-as turbódízelét kapja majd meg a „családi Bentley.
A legtöbbet a beltéren változtattak eddig a tanulmányhoz képest, de hogy milyen lesz a szériaváltozat, csak később tudhatjuk meg
A Bentley várakozásai szerint évi 4000 példányt is el fognak tudni adni az új típusból, ami nem tűnik lehetetlennek, tekintve azt, hogy korábban már 2000 példányra érkezett előrendelés látatlanban. Egy felmérés szerint a Bentleys tulajok egyharmadának már van valamilyen luxus SUV-ja, így most őket szeretnék átterelni a házon belüli új modell vásárlására. Az ára 46 millió forint körül lesz, ezzel drágábbnak ígérkezik a fő konkurens Range Rover legdrágább változatánál.












