hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapDrágulhat a benzin és a gázolaj is

Drágulhat a benzin és a gázolaj is


E héten szerdai bejelentés alapján csak pénteken, és csak a benzin ára emelkedett. A drágulás nem volt szerény mértékű, hiszen 4 forinttal nőtt a 95-ös literenkénti ára. Emelkedtek azonban a nemzetközi árak is a hét második felében (is), így legfeljebb a forint visszaerősödése tudná megóvni az autósokat az újabb üzemanyagár-emeléstől. [BANNER type="1"]


A forint azonban elenyésző mértékben, mindössze 0,3 százalékkal ér most többet a dollárhoz mérten, mint egy héttel ezelőtt. A benzin viszont 3,6, a gázolaj 1,4 százalékkal lett drágább a tőzsdéken a héten. Ha a dollárban számolt árakat forintosítjuk, akkor is marad 3,3 százaléknyi plusz a benzin, s 1,1 százaléknyi a gázolaj esetében.


Mivel a hazai töltőállomásokon a drágulás egy része a pénteki emeléssel a benzin esetén már meg is mutatkozott, a következő héten a benzin és a gázolaj esetén is hasonló mértékű, literenkénti 2-3 forintos drágulásra van kilátás. Így a 95-ös átlagára akár 412, a gázolajé 423 forintra emelkedhet. Mivel a töltőállomások között akár 20-30 forintos áreltérések is adódhatnak, előre tankolnia csakis annak érdemes, aki olcsó kút mellett halad el.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular