kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapTISPOL ellenőrzés: retteghetnek a buszosok és a kamionosok

TISPOL ellenőrzés: retteghetnek a buszosok és a kamionosok

E héten szerte Európában, s így hazánkban is fokozott közúti ellenőrzésre számíthatnak az autóbuszok és a kamionok sofőrjei. A hatóság mindent ellenőriz.


Már tíz éve, hogy a magyar rendőrség a TISPOL (European Traffic Police Network) teljes jogú tagja, s ennek megfelelően részt vesz különböző nemzetközi akciók és kampányok végrehajtásában – írja az ORFK OBB weboldala. A TISPOL 2014. évi ellenőrzési tervében idén összesen kilenc nemzetközi közúti ellenőrző akció szerepel. Közülük az első a most kezdődő hétre esik.

Az aktuális European Operation Truck&Bus kampány a tehergépjárművek és az autóbuszok forgalmának felügyeletére irányul, s 2014. február 10. és 16. között (hétfő reggeltől vasárnap estéig) kerül végrehajtásra.


A kampány során a TISPOL-hoz tartozó tagállamok rendőri szervei egy időben, azonos szempontok, azaz egységes ellenőrzési lap alapján vetik górcső alá a buszokat és a tehergépjárműveket, illetve azok vezetőit.


A résztvevő országok száma várhatóan meghaladja a 25-öt, így az akció a kontinens jelentős részére kiterjed.
Magyarországon a fokozott ellenőrzés a hét első három napján, azaz szerdáig tart. Február 10-12. között a tehergépkocsi- és autóbusz-vezetők az ország bármely pontján – a fővárosban és vidéken egyaránt – számíthatnak célellenőrzésekre. Azokat a rendőrség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság együttműködésben végzi, így több helyszínen közös ellenőrzésekre kerül sor.



A razziák a tehergépjármű és autóbusz közlekedés valamennyi területére kiterjednek: az okmányokra, a sofőr alkalmasságára, a szociális előírások (vezetési és pihenőidő) megtartására, a járművek műszaki állapotára, a rakomány megfelelő rögzítésére, stb. Az ellenőrzés tapasztalatait a rendőrség összesíti, majd az eredményeket megküldi a TISPOL Operational Group részére, mely európai szintű értékelést készít, s remélhetőleg majd szépen megtudjuk, hogy itthon vajon miként alakul a szabályok követése az európai átlaghoz mérten.
[BANNER type="1"]
Miért van erre szükség?


A tehergépjárművek és az autóbuszok közlekedésének jelentős a kockázata, amely alapvetően két tényezőben rejlik. Az első, hogy a nagy tömeget képviselő járművekkel való ütközés (vagy az általa történő elütés) során a sérülési, illetve halálozási kockázat nagyobb, mint például a személygépkocsik esetében.


A második tényező kifejezetten az autóbuszokra jellemző, amelyek tömeges személyszállításra szolgálnak, ezért ütközéskor, árokba boruláskor, illetve egyéb baleset esetén a sérülések tömegesen fordulhatnak elő. Ennek megfelelően autóbuszbaleset esetén a tömegszerencsétlenségek, illetve halálos tömegszerencsétlenségek előfordulási gyakorisága az átlagosnál nagyobb.


Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a tehergépjármű- és autóbusz-vezetők általában biztonságosabban vezetnek, mint az egyéb sofőrök. Többségükben jelentős vezetési tapasztalattal rendelkező „profi” sofőrökről van ugyanis szó, akiknek a vezetés a „kenyérkereső” foglalkozásuk, s részükről a jogosítvány esetleges elvesztése rendkívüli szociális és egyéb hátrányokkal jár (például állásuk elvesztése).


Az elmúlt évben hazánk közútjain összesen 15 557 személysérüléses közúti baleset történt.
Ezen belül a tehergépjármű-vezetők által okozott balesetek száma 1 385, ami az összes baleset mintegy 9%-ának felel meg, míg a buszvezetők mindössze 206 balesetet okoztak (elmúlt évi részarányuk ezzel 2%).

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek