hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
Kezdőlap400 lóerős, 1,5 literes háromhengeres turbómotor a Nissantól

400 lóerős, 1,5 literes háromhengeres turbómotor a Nissantól

A Nissan ZEOD RC-ben debütáló 1,5 literes és háromhengeres turbómotor 1 kilogrammra jutó teljesítménye nagyobb, mint egy Forma 1-es motorénak.


[BANNER type="1"]
[kepallobal=331893]Mindössze 40 kilogrammos, akár kézben is tartható az egyelőre még csak Nismo versenyverzióban létező, háromhengeres 1.5 DIG-T turbómotor[/kepallobal]


Azt már eddig is tudtuk, hogy a világ leggyorsabb villanyautója lesz az idén Le Mans-ban debütáló Nissan ZEOD RC, sőt, az sem újdonság, hogy ott, azaz a Circuit de la Sarthe versenypályán egy teljes (12,8) kilométer hosszúságú kört meg fog tudni tenni villannyal, az viszont csak e héten derült ki, hogy utána 1,5 literes, vadonatúj DIG-T benzines turbómotorral fog hajtani. A józanabb verzióban majd nyilván a hétköznapi Nissanokban is megjelenő versenymotor 400 lóerős lesz, 10 lóerő/kg-os arányának köszönhetően a Forma 1-ben ideén használt új motoroknál is jobb teljesítmény/tömeg aránnyal rendelkezik; csúcsnyomatéka 380 Nm, amit 7500 1/perc fordulatnál ad le.


A 1,5 literes DIG-T motor tömege mindössze 40 kg, hosszúsága 40, szélessége 20, magassága 50 cm, fapados repülővel utazva (azaz súlykorlát nélkül) akár fedélzeti csomagként is szállítható. Remek teljesítményét, szerény fogyasztását sok más mellett belső súrlódásainak csökkentésével a Total kenőanyaggyártóval kötött stratégiai együttműködés által érte el a Nissan.


Miként azt Darren Cox, a Nissan Global Motorsport igazgatója hangsúlyozza, a Nissan lesz az első nagyobb autógyártó, amely háromhengeres motort használ egy komolyabb nemzetközi autóversenyen.


Mindenre kiterjedő dinamikus próbákat követően az elektromos és belső égésű motorral hajtott Nissan ZEOD RC a múlt héten már megtette első köreit a versenypályán, de az elkövetkező négy hónap egy mindenre kiterjedő tesztprogrammal készítik fel az idén június 14-15.-én megrendezendő Le Mans-i 24 órás versenyre.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Tudjátok mi jutott az eszembe? Hol lehet a gyártók által az alsó köbcenti határ (UTCÁN!), ami alá már ők sem mennének. Én még nem vezettem 900-as 2 hengeres turbós és 1200-as szintén turbós benzinest. Itt az alföldön kis terheléssel valószínűleg hozzák a papíron elvárt menetteljesítményeket. De nyugaton (Olaszo., Németo., stb) hegyekben fölfelé, teli tetődobozzal, 5 személlyel és teli csomagtartóval -és most kicsit messzebb is megyek- 200-250kg-os össztömegű (megpakolt) utánfutóval, boldogulnak ezek a motorok? Bár legyünk őszinték 1600 cm3 szívó benzines sem egy rakéta ezeken a helyeken.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek