Kína számára hosszított verzióval is kapható lesz a fotón látható W205-ös, legújabb Mercedes-Benz C-osztály
Peregnek a dobok az új C-osztályos Mercedes kapcsán. A múlt héten bemutatkozott limuzin az első hibridként, ráadásul konnektorból is tölthető hibridként is kapható sorozat lesz a modell történelmében, s ennek kapcsán a gyár le is porolta a még az első C-ből, de még a 190E-ből készített villanyautó-tanulmányait is. Minap megpillanthattuk, hogy hazai fantázia alapján miként nézhet majd ki a kombi T-modell és a kupé, most pedig nem láthatjuk még ugyan, de tudhatjuk, hogy nyújtott tengelytávú változat is fog készülni a negyedik generációs, a piacra jövőre érkező C-ből.[BANNER type="1"]
Nem valószínű, hogy szűkös lenne ez a lábtér a kínai kuncsaftok számára, ám az ottani vevőkörnek a sportos vezethetőség helyett a nyújtott tengelytáv kell
Maga a Mercedes-Benz kutatás-fejlesztési igazgatója, Prof. Dr. Thomas Weber nyilatkozta, hogy a kínai piac sajátságos elvárásai miatt hosszított limuzinkivitelben is kapható lesz a C-osztály. Ez a verzió Kínában fog készülni és sehol máshol nem lesz elérhető. Egyelőre nem tudni, hogy mennyivel fogja túlnőni az elődjénél amúgy is 9,5 cm-rel hosszabb és 8 cm-rel nagyobb tengelytávú hagyományos négyajtóst, s azt sem, hogy mely motorokkal lesz kapható. Az Európába érkező C-ről azonban már szinte mindent tudunk, s meg is írtunk.





































