hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNem szegény ember Audija. Skoda Superb teszt

Nem szegény ember Audija. Skoda Superb teszt

Eddig is kiváló és elképesztően tágas autó volt a Superb, most is annak találtuk. A Skoda frissített zászlóshajóját DSG-s dízel kombiként teszteltük.




Ez az az autó, aminek a gyártását voltaképp le is állíthatta volna a Skoda azután, hogy előrukkolt az új Octaviával. De persze nem állította le, miért is tette volna. Hiába hatalmas ugyanis a kompakt méretosztályból messze kilógó Octavia, mégiscsak a Suberb a csehek zászlóshajója, s a maga nemében, a közép-, sőt talán felsőközép kategóriában szintén igen sikeres versenyzőnek számít. És nemrég megújult, felöltötte a modern márkaarculatot, hogy a rövidesen aktuális modellváltásig is kellően vonzó maradhasson az über alles presztízsnél az ár/értéket többre taksálók számára.




[BANNER type="1"]
Mondjuk az azért egyértelmű, hogy a Superb abszolút nem a magánvásárlók Skodája. Legfeljebb használtan az. Újonnan kormányhivatalok, esetleg menő taxisok direkt nem prémiumszerű, hanem céltudatos választása. Céltudatos úgyis, hogy a tesztelt példány ára bizony a 13 milliós képzeletbeli lécet is veri. Micsodaaa? Skoda 13 millióért? Hát milyen világban élünk?



Olyanban, ahol a Skoda elképesztő modelloffenzívában van, ahol a Skoda népszerűsége, de minősége is vitathatatlan, s ahol a faceliftes Superbnek alig néhány hibája vagy inkább hiányossága van. Az egyik az, hogy a hiper-szuper sofőrsegédekkel már elnézést, de csehül áll (se távolságtartós tempomat, se holttérfigyelő, se sávelhagyásra figyelmeztetés, még tolatókamera sincs), a másik, hogy a DSG-váltónak nincsen Auto Hold funkciója. Ez ugye azt tudja, azt tudná, hogy például a piros lámpához érve rögzíti a kocsit, nem kell a féket taposni, majd gázadásra automatán old. Remek kényelmi extra, kevés gyártó kínálja egyelőre.



Továbbá csendes, de egy Passat, illetve hát az új Octavia is csendesebb. Hangszigetelésben, vibráció-száműzésben van mit csiszolni. És a stop-start rendszer gyorsításán, finomságán is. És még az elöl MacPherson, hátul multilink futómű rugózási komfortján. Ami ez a Superb itt és most, az a VW-konszern közelmúltja. Vajon az új Superb lehet majd egyáltalán ugyanolyan szinten, mint az Audi és a Volkswagen? Hinni a templomban kell.



Másba belekötni nem nagyon lehet. A dizájn kívül-belül olyan, amilyen, tetszik vagy sem – szubjektív. A kombi mintha harmonikusabb lenne a külföldön májusban látott és vezetett limuzinnál, de ami fontosabb, hogy miként az ötajtós Octavia, a Superb szedán is praktikus. Úgy van, az ötletes Twindoor megoldás miatt.



A Superb Combi a már említett politikusi-cégvezetői körön kívül a megalomán márkafanatikusok autója: már-már túl nagy az alapból (pótkerék nélkül) 633, külön ülőlap- és üléstámla-hajtással növelve 1865 literes csomagtartó és a bálteremnyi hátsó lábtér is. A puttony akkora, hogy ha valami a hátsó ülés tövébe csúszott, bölcsebb, ha oldalról, üléshajtással próbálod megszerezni. Vagy bemászol. Vagy a Simply Clever jeligére a bal hátsó ajtóba rejtett esernyőre meg a kivehető LED-lámpára licitálva egy pecabotot is rendszeresítesz a kocsiba, s úgy horgászod kifelé a cuccokat. És a hátsó lábtér meg akkora, hogy nagyon nagy. És ezt így hogy? A tengelytáv 2,76 méter. Ennyi helyet a 3 méteres tengelytávú luxuslimuzinok sem igen nyújtanak.



Milyen az ülés? Elsőre meglepően kemény, idővel kényelmes. Extraként hátulról elektromosan mozgatható anyósülés, kis lábtartó is van – Superbben utazni jobb, mint Superbet vezetni. De az sem rossz, pláne ha a háttérben egy 170 lóerős és 350 Nm nyomatékú 2,0 literes dízelmotor dolgozgat 6 fokozatú DSG-vel karöltve. Nyerő páros, bár semmi szükség az izmosabb dízelre, a 140 lovas is dosztig elég. Sőt, a 105 lóerős 1.6 CR TDI is biztos elboldogul az 1,5-1,6 tonnával. Olyan elánnal persze tuti nem viszi az autót, mint ez a 170-es, amivel 100-ra 8,7 mp gyorsul és a 220-at is megfutja a Superb. És közben 5-6 litert fogyaszt. Sok várossal meg 7 körül.



A dízelmotor négyhengeressége nem olyan lelombozó, mint egy 5-ös BMW-ben, pedig folyamatosan hallatja a hangját, ha tompán is. Húha, mit tettem, egy mondatban Skoda és BMW… Miért ne? A Superbben simán eszedbe jut nem csak a VW, de az Audi, a BMW, a Mercedes és a többi nagyágyú is. Majdnem partiban van velük a Skoda. És olcsóbb náluk.



Náluk olcsóbb (alapára 6,9 millió forint 125 lóerős 1.4 TSI-ként), de nem az a Ford Mondeo, Opel Insignia képviselte decens középosztálynál. Ezért a (több is mint) 13 millióért a Superb egyebek mellett bi-xenon fényszórós, LED-menetfényes, hátul LED-lámpás, „elefántcsont alcantara- és bőrkárpitos, elektromos ülésállítós, hátul is ülésfűtéses, árnyékolós, állóhelyzeti fűtéses, kulcs nélküli nyitásos, napfénytetős, navigációs… Akinek hiányzik a tolatókamera meg a többi, de Superbet akar, várjon még egy picit, vagy vegyen Octaviát, az is majdnem akkora, mint a Superb. Tényleg.

István
nem aktív

17 HOZZÁSZÓLÁS

  1. „1,5-1,6 tonnával. Olyan elánnal persze tuti nem viszi az autót, mint ez a 170-es, amivel 100-ra 8,7 mp gyorsul és a 220-at is megfutja a Superb. És közben 5-6 litert fogyaszt. Sok várossal meg 7 körül.”Na persze…
    Totalcar:” A 2 literes PD-TDI kerregése, figyelembe véve, hogy szinte új, néha jobban hallatszott, mint gondolnánk. VEGYES használatban 8,3 literes fogyasztást jelzett ki a számítógép, ez messze van a gyár által megadott 5,9-től,”
    Kollegám 2.0 PD-passatja 10-11-et eszik városban,pályán pedig 5,5-6,3.Azt nem mondom,hogy én a Panda multijettel 5,2-t fogyasztok a pesti dugóban.Sokan köztük a feleségem is nagyon ritkán nullázza ki a pillanatnyi fogyasztásmérőt,meg a km órát.Aztán 1500 km-re kijön a 6 literes fogyasztás a 2,2 cx5re.

  2. Ki szarja össze magát? Én csak annyit írtam,hogy az a 2.0 benzines valószínűleg tartós lesz… Nem írtam semmi teljesítménybuzizást.
    Amúgy melyik 1.6 V-tec motor volt 160 lóerős gyárilag 93-ban? Tudnál esetleg róla linket küldeni? Mert érdekelne.

  3. Látod, pont azért ökörség a kérdésed, amit magad is válaszoltál. Ezekkel az autókkal fogunk járni pár százezer kilométerrel a motorjukban. Majd akkor kurvára fogsz lapítani te is, meg Csoki haverod is (easy rider öcsém), mert szégyellni fogjátok, hogy tudatlanul ilyen hülyeségeken polemizáltatok, csak azért, hogy a szokásos nagy magyar mária siralmat előadjátok.

  4. Ez a turbós teljesítmény növelés hasonló eredményt fog hozni mint a motorkerékpároknál.
    Ott nem annyira fontos a tartósság, mert az év felében úgysem használják.
    Ki vannak hegyezve a motorok, hogy amíg fut (kb. 60-80 ezer Km.) addig hozza a maximumot, utána kuka.
    Csak az idő fogja megmondani, mi lesz velük, és ez igaz a hibridekre is.

  5. Teljesen jogos a kérdés. Nekem is kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy ezek, a kevés köbcentis, turbós motorok, milyen állapotban lesznek, 10, vagy 15 év múlva. Valószínűleg, szanaszét lesz kezük, lábuk. Feltenném a kérdést, hogy akkor, mivel fogunk járni mi, egyszerű földi halandók, akiknek nincs pénze új autóra és várhatóan, nem is lesz?

  6. „…Az egyik az, hogy a hiper-szuper sofőrsegédekkel már elnézést, de csehül áll (se távolságtartós tempomat, se holttérfigyelő, se sávelhagyásra figyelmeztetés, még tolatókamera sincs)…”

    Nyilván nem akarnak konkurenciát a Passatnak. Házon belül meg „shoot in the foot” lenne.
    Én azt gondolom, hogy túlárazott (és az Octavia is). Nem tudom ugyan, hogy a Passat ilyen felszereltséggel mennyibe kerül (nem lehet sokkal drágább, mert az már a BMW 3 magasság).

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek